Clouds
21 Budapest
Dollár
360,22 Ft
Euró
391,18 Ft
Font
446,01 Ft
Bitcoin
23,680 $

Molnár Enikő: Jakab „megpuccsolása” után egy kongresszust sem tud összehívni a Jobbik

Fotó: Jakab Péter független képviselő felszólal napirend után az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 10-én. MTI/Balogh Zoltán
Belföld
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Hozzátette, a rendezvény „elmaradásáról hivatalos tájékoztatást nem is kapott az a csekély számú alapszervezet, amelyik még nem hagyta ott a pártot”.

Molnár Enikő, a párt korábbi kabinetfőnöke írt arról a hivatalos közösségi médiás oldalán, miszerint hiába hívott össze országos kongresszust a Jobbik, az érdeklődés hiányában elmaradt, ami egyes elemzők szerint a párt agóniáját mutatja.

Soron kívül Nyolc emberrel végeztek egy mexikói szórakozóhelyen, válogatás nélkül lőttek

„Mára már egy kongresszus összehívására sem képes a Jobbik azok után, hogy fideszes közreműködéssel megpuccsolták Jakab Pétert. Úgy tűnik, nélküle már egy életképes kongresszust, sőt semmilyet nem tudnak tartani”

hangsúlyozta.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy a találkozót december 17-re tervezték, a meghívókat pedig a hónap elején kiküldték, azonban a rendezvény „elmaradásáról hivatalos tájékoztatást nem is kapott az a csekély számú alapszervezet, amelyik még nem hagyta ott a pártot”.

Egyre többen kötnek ki a DK soraiban

Majd Molnár Enikő kérdésként tette fel, „mitől is fél annyira a Jobbik elnöksége, hogy a hivatalosan összehívott kongresszust nem tartják meg?”, amelyre úgy válaszolt: „attól, hogy ország-világ előtt kiderül, a pártot már csak néhány fizetett alkalmazott jelenti”.

„Az aktivisták elfogytak, támogatottság nincs, ami van, az pár százmillió, amit a vezetés még gyorsan felél. Nem véletlenül tart Gyöngyösi Márton több megyét összevonva már csak pár főnek beszélgetéseket, amiket Jobbik-tagoknak hirdet meg. Ennyien vannak”

– szögezte le, kiemelve, hogy a Jobbiknak ezzel vége.

A Magyar Nemzet beszámolójában felhívták a figyelmet, miszerint a többi törpepárt is szenved, hiszen a tagok közül egyre többen kötnek ki a DK soraiban, ez pedig azt mutatja, hogy „Gyurcsány Ferenc pártja lassan bedarálja az ellenzéket”.