Nem elég az átoltottság, kell a maszk és a távolságtartás

MTI/Rosta Tibor
not image

Kulcsár Péter

2021. október 21. - 05:28

Oroszi Beatrix, a kormány munkáját is segítő járványszakértő közölte, azokban a térségekben, ahol nem elég magas az átoltottság mértéke, életbe kell lépnie a “B” tervnek.

A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján a szakértő kiemelte, gyakorlatban mindez úgy nézne ki, hogy ismét kötelezővé tennék a maszkviselést és a távolságtartást, valamint a védettségi igazolvány használatát.

Oroszi Beatrix hozzátette, a negyedik hullám már nyár végén elkezdődött, de ez más, mint a többi hullám, mert lassabban emelkedik a járványgörbe. A szakember hangsúlyozta, hogy a harmadik oltás akár az alapimmunizálás részévé is válhat.

Példaként Spanyolországot említette, ahol a magas átoltottság ellenére az esetszámok meredeken emelkednek, de nincs olyan mértékű halálozás, mint a pandémia kitörésének kezdetén. Magyarországon egyelőre nem látnak olyan mértékű emelkedést a hivatalos fertőzéses regisztrált adatok között, mint Spanyolországban.

Oroszi Beatrix szerint három forgatókönyv léphet életbe a járványgörbe alakulásának függvényében:

  • a “jó” forgatókönyvben 1,2-es az R-mutató, lapos lesz a járványgörbe és lassan elfogynak a fertőzésre fogékonyak;
  • a “rossz” forgatókönyv szerint fennmaradnak az átoltottság szerinti földrajzi különbségek, csökken az idő múlásával az immunitás, további szezonális hatások érvényesülnek, az R-mutató tovább nő, és a kórházi kezelések, halálesetek száma nem tartható alacsonyan, elnyújtott plató várható – lezárásokra ebben a forgatókönyvben sem lesz szükség, de időben meghozott nem-farmakológiai intézkedéseket kell tenni;
  • a “csúf” forgatókönyvben az egészségügyi ellátórendszer a pandémia közel 20 hónap után kimerül, jelentős fogékony populációt ér még el a vírus, és kontrollálhatatlan új tényezők (pl. új variáns, nagy influenzajárvány) jelentkeznek.