A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a jelenlegi ellátási rendszer már „nem működtethető“
A MOK elnöke szerint bár vannak jó kezdeményezések, a „folytatjuk“ már nem hoz eredményt az egészségügyi rendszerben.
Fotó: Twenty20 
Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Népszavának adott interjújában kifejtette, folyamatosak azok a törekvések, amelyek keretében együtt akarnak működni a mindenkori kormánnyal.
Véleménye szerint nekik nem az a feladatuk, hogy politikai oldalról közelítsék meg a dolgot, hanem az, hogy elmondják, mire van szüksége az orvostársadalomnak, az egészségügynek.
„A „folytatjuk”, már biztos, hogy nem működik. Nem gondolom, hogy a kormány ezt ne tudná: az egészségügyben szükség van a folyamatos korrekciókra, de időnként egy-egy nagyobb változás is elkerülhetetlen. Az utolsó átfogó terv, ami valamilyen víziót felvetített és irányt mutatott, a 11 éve készült a Semmelweis Terv volt. A technológiai, a kulturális, a környezeti, a megbetegedési viszonyok azóta lezajlott változása most ismét kiköveteli a szerkezet és a működés átalakítását. És ez már nem halogatható tovább“
– jelentette ki.
Úgy véli, a választások után, a kormánynak látnia kell, hogy ez a „széttöredezett ellátórendszer“ ennyi telephellyel, orvosi munkahellyel nem működtethető, ráadásul a legtöbb orvos nem tud a szakmájára koncentrálni, ugyanis olyan mértékű a szakdolgozóhiány, hogy nem tudnak orvosi munkát végezni.
„Ez így nem fenntartható. Azt gondolom, hogy a ciklus első harmadában a kormánynak lépnie kell, de ehhez szükség van egy társadalmi elfogadottságú átfogó programra“
– mondta.
Hozzátette, látni, hogy az „egészségügy rendszerszinten nem hozza azt az eredményt, ami egyébként a fejlettsége alapján várhatnánk tőle“, ettől függetlenül pozitív lépésként ítélte meg a hálapénz eltörlését, azonban ezzel „az ellátást szervező informális erő, a „láthatatlan kéz” is visszaszorult, és sajnos nem jött helyette egy legális érdekeltségi rendszer“.
„Vitathatatlan, hogy ilyen mértékű béremelés, mint az orvosok esetében, egyetlenegy ágazatban sem történt. Az is igaz, hogy ahol a fizetés javul, ott az önkizsákmányolási kényszer is csökken, tehát nem kell három négy állást vállalni. De akkor a harmadik-negyedik álláshely üres marad“
– jelentette ki.
Elmondta, véleménye szerint „szabályozni kell a köz- és a magánrendszer együttélését“, ugyanis ha egy állami intézményben három hónap múlva tudnak csak időpontot adni, akkor a legtöbb beteg inkább fizet, hogy két nap múlva egy magánorvos foglalkozzon vele., viszont ez is visszás dolog, ugyanis nincs annyi szakember, hogy mindkét egészségügy megfelelően üzemelhessen.
„A magánegészségügy ma még izolált ellátások halmaza, nem áll össze rendszerré, nincsenek szabályozott betegutak, nincs meg, hogy honnan, hova, hogyan kell eljutni. Tisztázatlan, hogy mit kell csinálni, ha az orvos talál bonyolultabb ellátásra szoruló pácienst, akkor köteles-e továbbküldeni. Most az államiba nem küldheti, mert oda nincs beutalási joga. Legfeljebb visszairányíthatja a háziorvoshoz, aztán lesz, ami lesz. És akkor kezdődik az egész procedúra elölről, amit már egyszer végigcsinált a beteg, csak közben telik az idő, és múlik az esély a gyógyulására“
– emelte ki.
Ezért „ezeket a párhuzamosságokat fel kell számolni, és társadalmi konszenzus kell arról, hogyan lehet ezt értelmesen és célszerűen megoldani“, „mi azt mondjuk, hogy kellene egy mesterterv, amely egyidejűleg foglalkozna a forrásteremtéssel, a humán erőforrással, a kompetenciák átrendezésével, és mindezt a magánegészségügyre is kiterjedően“, mondta.
