130 éve kezdte meg munkáját a magyar madártani intézet
Idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját az intézet.
Százharminc esztendeje, 1893 decemberében kezdte meg munkáját a Magyar Ornithologiai Központ, a neves természettudós, Herman Ottó kezdeményezésére. A híres polihisztor volt a szervezet első igazgatója is. A madártani intézetként ismertté vált szakmai műhely később a mai agrártárca jogelődje, a Földmívelésügyi Minisztérium szervezetébe tartozott.
Munkatársai széleskörű nemzetközi elismertségre tettek szert. Eredményeiket az Aquila című évkönyvben adták közre. Az akkor már Csörgey Titusz vezette intézmény nevéhez kötődik a hazai természetmegőrzés elindítása is. Érdemük, hogy 1922-től kócsagőr óvta a Kis-Balaton gémtelepeit. Ezekre a hagyományokra épül az országos Természetvédelmi Őrszolgálat.
Az évfordulóra az Agrárminisztérium új kötet megjelenésével emlékezik. Szerzője Magyar Gábor, az agártárca főosztályvezetője. A kötet kapcsán Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár felidézte, hogy az intézmény fő feladata a madárvédelmi kérdések vizsgálata és a madárvédelem hatékony előmozdítása volt, kiemelve:
„E kiadvány: számvetés. Fejezetekbe szedett korszakok, bekezdésekbe tagolt állomások, mondatokba szerkesztett tények fejlődéstörténete. Szóról-szóra. A témáját jól ismerő szakember alaposságával. S emlékezés is egyben.”
(A cikk folytatódik az ajánlott cikkek után →)