Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,70 Ft
Euró
389,12 Ft
Font
452,54 Ft
Bitcoin
63,092 $

Kevesebb mint 10 szabad ágy volt az intenzív osztályon a 26 milliós város nagyobb részén

Egyes városokban igen komoly hiányok léptek fel, amik pedig komoly veszélyt jelenthetnek a koronavírus-fertőzöttekre, valamint az egészséges emberekre.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

Egyes városokban igen komoly hiányok léptek fel, amik pedig veszélyt jelenthetnek a koronavírus-fertőzöttekre, valamint az egészséges emberekre.

Dél-Koreában is küzdenek a második hullámmal a hosszú hónapok óta tartó koronavírus-járványban, mely már az egész földet érinti. Az országban közben súlyos hiányok léptek fel, különösen az intenzív osztályokon fellelhető kapacitásban. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Írhatjuk ezt annak ellenére, hogy Dél-Korea a jól felszerelt országok közé tartozik, de ők is küzdenek a terheléssel és a kapacitás hiányával. A növekedés főként az idősebb betegek számára jelent nagy veszélyt.

Az egészségügyi hatóságok jelentése szerint nemrég kevesebb mint 10 szabad ágy maradt az intenzív osztályon Szöul nagyobb területén, ami egy 26 millió főt számláló metropolisz. A tisztvelők közben már nem adnak ki napi statisztikákat a nagymértékű ingadozások miatt.

Az Egészségügyi Minisztérium közölte, hogy 84 millió dollárt fordít 500 ágy beszerzésére országos szinten a következő év közepéig. A cél az, hogy a hónap végéig ebből az 500 intenzív osztályra tervezett ágyból 110 megérkezzen. Számolt be a részletekről a CNA.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/ujabb-rossz-aggaszto-hirek-a-koronavirus-uj-fertozottei-kapcsan/

Dél-Koreában mindössze 511 ilyen ágy található, főleg a szöuli és a környező régiók kórházaiban, de ezek közül sokat kevésbé súlyos esetek, vagy más betegségekben szenvedők használnak. Csütörtökön 154 súlyos betegről lehetett tudni, akik közül többen kritikus állapotban voltak. Az előző naphoz képest is érezhető a növekedés, akkor 123 ilyen betegről jelentettek.

A második hullám két héttel ezelőtt kezdett el erősödni, ami egy politikai gyűlésen résztvevő egyház tagjaihoz köthető. Dél-Koreát látható módon felkészületlenül érte a vírus újjáéledése, annak ellenére, hogy korábban viszonylag sikeresen reagáltak a járványra. Ezt maga Choi Jae-wook, az Koreai Orvosi Szövetség vezető tagja mondta.

A szakember szerint a kormány önelégült lett, miután a fertőzések napi aránya alacsonyabb értékeket mutatott, kétszámjegyűre csökkent. „Még azok után sem tettek megfelelő lépéseket, hogy az orvosok az év elején ágyhiánnyal küszködtek.”

A válság egyre súlyosbodik, mivel az ország áldozatainak száma több mint 40%-a 60 éves, vagy annál idősebb. Egy hónappal ezelőtt ez az érték 20% volt. Az adatokat az egészségügyi hatóságok tették elérhetővé.

Az orvosok főként az ágyak hiánya miatt aggódnak, amiből sokra lenne szükségük, mert a második hullám egyre erősebb, és néhány beteget már más osztályokra kellett átszállítani, míg mások meghaltak. Az új esetek közül azonban mindenki kórházba kerülhetett, és felszabadult pár ágy az intenzív osztályon, de valóban voltak, akik nem élték túl a napot. Ha azonban az OECD számait nézzük, akkor az intenzív ágyak száma Dél-Koreában az átlag közelében van, ugyanakkor a koronavírus minden tervet felülír.

Már látványra is erős lett az Apple legújabb iPad Pro-ja

Az Apple május 7-én, Let Loose nevű eseményén mutatta be az új iPad Pro szériát, amely évek óta a legnagyobb frissítést hozza az iPadekhez.