Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
351,42 Ft
Euró
380,31 Ft
Font
443,06 Ft
Bitcoin
41,843 $

Már útja több mint felét teljesítette az indiaiak Naphoz küldött szondája

Az indiai űrkutatási hivatal, az ISRO szombaton jelentette be, hogy az Aditja-L1 nevű, a Naphoz küldött szondájuk elhagyta a Föld vonzáskörzetét.

Illusztráció. Forrás: Unsplash
Világűr

Kolláth Benjámin

Szerkesztő

Előzmény:

 

Az ISRO közlése szerint az indiai napistenről elnevezett szonda már 920 ezer kilométeres távolságot tett meg, kijutva a Föld vonzáskörzetéből, ez pedig azt jelenti, hogy útja több mint felét teljesítette.

Ez a második alkalom, hogy az ország a Föld vonzáskörzetén kívülre juttat szondát, még 2014-ben a Mars körül állítottak pályára egyet. Az Aditja-L1 most egy stabil pályán fog közlekedni, írja az MTI nyomán az Infostart. Soron kívül Nagyon közel a pedagógusbéremelés

A hét modulból álló űrszonda közel négy hónap múlva érheti el a Földtől másfél millió kilométerre lévő célpályáját, onnan fogja vizsgálni a Nap külső rétegeinek elektromágneses mezejeit.

A kutatóközpont célja ezzel az, hogy jobban megértsék a Napszelet, a különböző kitörések jelenségét, aminek tizenegy éves ciklusa 2024. novembere és 2026. márciusa között érheti el maximális aktivitását.