Hogy vesztette el Németország a járvány feletti irányítást?
Németország volt az igazi mintapélda a koronavírus-járvány első hulláma idején, ám a második hullám Európa többi országához hasonlóan nekik sem kegyelmezett.
Angela Merkel, Németország kancellára egy január végén tartott belső találkozón sokatmondóan fogalmazott a német járványhelyzetről: „elvesztettük az irányítást a dolog felett”. Németország szerdán jelentette be, hogy legalább március 7-ig meghosszabbítják a lezárást, és a járványhelyzet nem éppen kedvező: október óta berobbant a fertőzöttek száma, és 50 000 ember életét vesztette.
Mint ismeretes, a tavaszi hullám során Európa és világviszonylatban is példátlan gyorsasággal és egységgel cselekedtek a német hatóságok, márciusban gyakorlatilag minden iskolát, boltot és éttermet bezártak, és a kettő főnél nagyobb rendezvények, valamint találkozók megtartását betiltották.
Néhány héttel később a koronavírus-fertőzöttek száma csökkenésnek indult, és minden elkezdett szépen, lassan újranyitni április és május folyamán. A nyári hónapok során, Európa legtöbb országához hasonlóan, minimális korlátozások voltak érvényben, és nem is volt magas a fertőzöttek száma.
Amikor az esetszámok ősszel emelkedni kezdtek, a német hatóságok nem ismételték meg a tavasszal jól bevált trükköt. Október első hetében már olyan magas volt a fertőzöttek száma, mint az első lezárás elrendelése idején a hatóságok azonban ezt inkább a tesztelési kapacitás bővülésére fogták, és nem voltak hajlandók figyelembe venni a felfelé ívelő járványügyi trendet.
Az elkövetkezendő hetekben a koronavírusnak nagy hasznára vált, hogy Németország hátradőlve nem tett különösebben semmit. Október végére már ott tartottunk, hogy az esetszámok megtriplázódtak, ezért egy „lightos lezárást” vezettek be a németek: bezárták az éttermeket, viszont az iskolákat nyitva hagyták.
Ez elegendő volt arra, hogy egy ideig stabilizálja a helyzetet, viszont karácsonykor újra válaszút elé álltak a német vezetők, hiszen az esetszámok meredek emelkedésbe kezdtek. Ekkor döntöttek úgy az ország politikusai, hogy ez már valós vészhelyzet, ezért a teljes ország lezárása mellett tették le a voksukat.
Mint kiderült, annyira elkésett volt ez a válasz, hogy az egyébként világszinten csúcsfejlettségűnek számító német egészségügy egyes intenzív osztályai közel álltak ahhoz, hogy teljesen túltelítődjenek. A napi halálos áldozatok száma pedig négyszerese volt a járvány első hulláma idején tapasztalt legmagasabb számokhoz képest.
Januárra már annyira súlyossá vált a helyzet, hogy az egyébként legbrutálisabb járványkitöréssel küzdő Egyesült Államokat is meghaladták a 100 000 főre eső halálos áldozatok tekintetében, mely az ország időseit érintette a leginkább: a második hullám során életüket vesztők 90 százaléka 70 év feletti volt.
Anna Sauerbrey, a New York Times publicistája szerint azonban nem balszerencsének köszönhető, hogy Németországban az első hullámhoz képest ilyen szinte félrecsúszott a járványkezelés ősszel, hanem színtiszta politikának.
2021-ben ugyanis Németországban hat tartományi választást is tartanak, valamint szeptemberben szövetségi parlamentáris választásokat is. Ilyenkor kiemelt politikai kockázatnak számított, hogy a választókat, amelyekre minden párt számít, megfosszák az alapvető szabadságjogaiktól a vesztegzárak útján.
Tavasszal még lehetett a vírus fenyegetésére hivatkozva ilyen korlátozásokat bevezetni, az emberek – nem csak Németországban, hanem mindenütt – viszont belefáradtak ebbe. A politikában már nem népszerű, hogy járványügyi szempontokat figyelembe véve korlátozunk, legfeljebb a társadalom csak bizonyos rétegeiben.
Habár a járványnak még nincs vége, Sauerbrey szerint most már minden helyi politikus a nagyobb nemzeti érdeket helyett a helyiek különleges érdekeit és igényeit veszik figyelembe, vagyis megjelent a helyzet átpolitizáltsága. Ez megmutatkozott a tartományi kormányzók egymás közötti és a kancellárral való konfliktusaiból egyaránt. Merkel szigorításait például többen kritizálták arra hivatkozva, hogy erőfitogtatásból tette csak azokat.
Az Európában a megfelelő mennyiségű oltóanyag hiányában meglehetősen problémássá váló oltási programok pedig csak olajat öntöttek erre a belső tűzre. Németország szintén küzd a lakosság beoltásával, mindössze négy százalékot sikerült eddig beoltani, és amikor az AstraZeneca bejelentette, nem fognak tudni annyi vakcinát szállítani, igazi politikai háború robbant ki az országban.
Az államok, a politikai pártok, a kormánykoalíció, az egészségügyi miniszter gyakorlatilag mind egymást, keresztbe hibáztatták, ha meg éppen nem egymást hibáztatták a kialakult helyzetért, akkor vagy Angela Merkelt, vagy „Brüsszelt”. A szövetségi kormánynak meg mindeközben azon fáj a feje, hogyan tudná a lakosság idősebb felét immunissá tenni a vírus ellen.
Németország most már az idővel is versenyfutásba kerül, és megfelelő stratégiát kell kidolgozni a helyzet kezelésére. Egyes szakértők az úgynevezett „No Covid” stratégiáját javasolják, melynek alapján egészen addig nem lenne enyhítés, ameddig a 10 000 főre eső napi fertőzöttek száma 10 alá nem csökken.
A szerdai döntés, miszerint meghosszabbítják a német lezárásokat, bátor tettnek minősülnek ebben a politikai környezetben, és előrevetítik, hogy a vezetés a No Covid stratégia mentén próbálja innentől kezelni a járványt. A nagy kérdés már csak az, hogyan sikerül kitartani mindezt a kulcsfontosságú választások idején.
