Karsai Péter friss információkat osztott meg testvére állapotáról és a folyamatban lévő jogi harcairól.
Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia a trombitaművésznek, ám az tény, hogy az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében.
Mint mondta, fiának nem temetése lesz, a tervek szerint búcsúztatón engedik el utolsó útjára.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter egykori érettségis tablófotóját is megnézhetjük a különleges összeállításban.
Szentkirályi Alexandra ezúttal a hídpénzbotrány kapcsán üzent Karácsony Gergelynek, akit igyekszik minél nagyobb nyomás alá helyezni.
Rendőrségi ügy lett belőle, miután úgy döntött, a testvére helyett megy motoros vizsgára, de hamar lebuktak.
Nézzük meg közelebbről, hogyan kezdte a napot a forint hétfő reggel, a hét első napján a devizapiacon.
Ezúttal egy kamionos okozott komoly fennakadást, amikor vonat elé hajtott, mely mintegy 200 méterre állt meg a vasúti átjárótól, de nem siklott ki.
Egy utas rosszulléte miatt egy ideig pótlóbusz közlekedett az M2-es metró érintett szakaszán Budapesten.
Trafóháznak csapódott egy motoros Létavértesen, a körülmények egyelőre nem teljesen ismertek.
Érdemes megnézni Orbán Viktor arcát, mennyire szereti az édesanyját, milyen fontos neki, aki nagyon boldog volt, hogy találkozhatott a fiával.