Németország első embere szerint Oroszország nem tudja, és nem is fogja megnyerni az ukrajnai háborút.
Egy kicsit benézték.
Szijjártó Péter külügyminiszter újabb fontos találkozón vett részt, és kiderült, hogy a kormány erőteljesen jelezte, nem tudnak hozzájárulni a Gazprombank szankcionálásához.
A védelmi minisztérium egy forrása azt közölte, hogy befejeződtek a tesztek.
Ilyet sem gyakran látni, ráadásul a helikopter Oroszország területén zuhant le, látszólag pedig nem érte találat.
Medvegyev ugyanakkor úgy vélekedik, Kijev előbb-utóbb belátja, hogy az orosz célok mind megvalósulnak.
Lengyelország tervei között szerepel, hogy oly módon erősíti meg fegyveres erőit, hogy egy esetleges támadás esetén elrettentő erővel bírjanak.
Egy lengyel portál számolt be arról, hogy megsemmisült az első, Lengyelország által Ukrajnának adott Krab önjáró tüzérségi löveg.
Nem csak az a céljuk, hogy Oroszországot megbüntessék, a klímavédelemre is gondolnak.
Az eset még márciusban történt, amikor egy „no war” feliratú táblával jelent meg az egyik tévécsatorna élő adásában.
Joe Biden amerikai elnöknek esze ágában sincs teret adni a kínaiaknak, az oroszoknak, de még csak Iránnak sem azzal, hogy kivonul a Közel-Keletről.