Egy védelmi tisztviselő szerint három kémballon is átrepült az Egyesült Államok felett, miközben Donald Trump irányította az országot.
Ross Ulbricht 2013 óta kétszeres életfogytiglanig tartó börtönbüntetését tölti, amiért megalapította és éveken keresztül működtette a Silk Road nevű online piacteret, ahol a felhasználók kriptovalutákért cserébe kábítószereket és más illegális árukat vásárolhattak.
Az amerikai igazságügyi minisztérium részletes ellenőrzést indítványozott a hedge-fundok és elemzőcégek shortolási stratégiáival kapcsolatban.
A vád pedig nem alaptalan, ugyanis nemrég nyilvánosságra került pár ezt bizonyító dokumentum.
Az amerikai légierő 27 tagját elbocsátották, amiért megtagadták a koronavírus elleni védőoltás felvételét.
A Tesla és a SpaceX vezérigazgatóját válaszotta az év emberének 2021-ben a nívós Time magazin.
Immáron több mint 270 millió fertőzöttje van a COVID-nak, míg a halálos áldozatok száma is meghaladta az 5,3 milliót.
Donald Trump körül mindig történik valami, és ez a folytatásban sem lesz másképp.
Már több országban is kipróbálták a feltétel nélküli alapjövedelem koncepcióját, ami szerint az állampolgárok minden hónapban egy adott összeget kapnának az államtól.
Súlyos vádakat fogalmazott a kínai külügyminisztérium az Egyesült Államok kapcsán, miután nem hívták meg őket a Joe Biden által szervezett demokráciafórumra.
Anthony Fauci nincs meggyőződve arról, hogy a gyártóknak omikron elleni vakcinaváltozatot kell készíteniük.