Az áldozatok többször is kérlelték a légiutaskísérőket, hogy tegyenek valamit, ám semmi sem történt, a landolás után egyszerűen elengedték a férfit.
A JACDEC ismét elkészítette a legnagyobb légitársaságok biztonsági értékelését. Az élen nagy meglepetés nem történt, egy jelentős visszaesés azonban megfigyelhető a listán.
A tavalyi év utolsó negyedévében minden eddiginél több modell került a megrendelőkhöz.
Újabb kegyetlen gyilkosság történt az Egyesült Államokban, ezúttal Utahban, ahol összesen nyolc embert találtak holtan, köztük öt gyerekkel.
Ennek során faforgáccsal, lucernával és szalmával együtt egy hermetikusan lezárt konténerbe helyezik az emberi testet, amely a mikrobák hatására hetek alatt lebomlik.
A törvény azokra a weboldalakra vonatkozik, ahol a pornográf anyagok a teljes tartalom több mint egyharmadát teszik ki.
Az államban már most is rendkívül komoly gondokat okoznak a heves esőzések, az előrejelzések szerint azonban mindez csak a kezdet.
Minden drágul, a megélhetési költségek az egekben, közeleg a recesszió, de egy dolog még mindig stabil: az arany.
Négyen ültek az autóban, csodával határos módon mindannyian életben maradtak.
Közeleg az évforduló, ezért a rendőrség fokozott ellenőrzéseket és készültséget rendelt el.
Egyike volt annak a három űrhajósnak, akik 1968-ban az Apollo-7 küldetésen részt vettek.