A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára emlékeztetett: tavaly kiemelkedően magas volt az értékesítés.
Az üzemanyag-árstop kivezetését követően jelentős, mintegy 10%-os csökkenés állt be a fogyasztásban. Grád Ottó szerint ugyanakkor ennek az egyik oka, hogy a bázisérték „extrém magasan” állt.
2022 első felében ugyanis soha nem látott magasságokba emelkedett a kiskereskedelmi üzemanyag-értékesítés, ami az ársapka megszüntetését követően értelemszerűen visszaesett.
„Így alakul az ki, hogy a tavalyi évhez képest jelentős csökkenést mutatnak a havi statisztikák. Ám tavaly összességében 15 százalékkal volt magasabb az üzemanyag-fogyasztás. Tehát ha a bázis feljebb kerül, és aztán csökkenésnek indul, akkor nem történik más, mint hogy a piac visszarendeződik” – nyilatkozta Grád az Indexnek.
Visszaépül a korábban hiányolt import
A tavaly év végén jellemző üzemanyaghiány részben az árstop miatt eltűnt importnak köszönhető, Grád szerint azonban ez mostanra szintén visszarendeződést mutat, a közeljövőben pedig „egyre inkább a normál piaci folyamatok fogják meghatározni az árakat.”
Ez leginkább a kőolaj hordónkénti árától, a forint árfolyamának változásától, valamint az európai termékjegyzéstől is függ. A szakember úgy véli, hogy várhatóan hamarosan 600 forint alá süllyedhetnek az üzemanyagárak.