Büntetés helyett a Liverpool következő meccsét is megkapta a Manchester City – Tottenhamen hibázó játékvezető
Többen is eltiltást követeltek a Manchester City – Tottenham mérkőzésen hibázó bírónak, ám az már szerdán újra a sípjába fújhat.
A hétvége egyik legfelkapottabb Premier League sztorija volt, amikor a 41 éves Simon Hooper 3:3-as állásnál először előnyszabályt ítélt a Manchester City javára, majd amikor ennek következtében Jack Grealish egyedül indulhatott volna kapura, visszafújta a szabálytalanságot.
Az eset után Erling Haaland tajtékozott a dühtől, csakúgy, mint csapattársai és a klub szurkolói, akik szerint a 41 éves játékvezető a hibája miatt eltiltást érdemelne.
A Premier League vezetése azonban másként gondolta, ugyanis Simon Hooper megkapta a szerdai Sheffield United – Liverpool összecsapást, vagyis látványos hibája után újra ott lehet a pályán.
A számára kiosztott mérkőzés első látásra nem tűnik túl nehéznek, hiszen a liga egyik legrosszabb csapata találkozik az egyik legjobbal, ám a Sheffield United friss edzőcseréje sokat dobhat majd a hazai együttes hangulatán.