Bottal helyettesítette hiányzó lábát egy idős sofőr, balesetet okozott
A bizarr eset Ecseren történt, egy gyermek is ült a kocsiban.
A monori rendőrök még szerda reggel kapták a riasztást, hogy egy szabálytalan előzést követően két autó összeütközött Ecseren. Az ütközés szerencsére nem járt súlyosabb sérüléssel, ám a kiérkező egyenruhások vélhetően ettől függetlenül is sokáig emlékezni fognak a furcsa balesetre.
A karambol okozójának autójában ugyanis egy egészen szokatlan szerkezetre lettek figyelmesek, hiszen egy járóbottal volt kitámasztva annak gázpedálja. Alapvetően egy lábbal még lehetne is vezetni, ám a 71 éves sofőr szakszerű átalakítás híján így közlekedett a járművel.
Ennek meg is lett az eredménye, egy szabálytalan előzést követően belehajtott a vele azonos sávban haladó, balra kanyarodó autóba. Ha mindez nem lenne elég, az idős férfi egyik utasa egy 6 éves gyermek volt, akit könnyű fejsérülései miatt megfigyelésre kórházba szállítottak.
A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 71 éves sülysápi férfival szemben a járművezetés feltételeinek hiánya, valamint a szabálytalan előzés során okozott személyi sérüléssel járó közlekedési baleset okozása miatt szabálysértési eljárást indított – számolt be róla a police.hu.