Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,55 Ft
Euró
388,53 Ft
Font
451,58 Ft
Bitcoin
61,491 $

Videón az angyalföldi gyilkos elfogásának pillanata Óbudán

A rendőrség rögzítette, ahogyan elfogja a kegyetlen angyalföldi gyilkost, aki látható módon nem akart menekülni, most pedig hosszú börtönbüntetés várhat rá.

Fotó: police.hu
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

Az egész országot megrázta, amit T. Róbert csinált, miután kegyetlen módon végzett a barátnőjével, akivel csak 2 hónapja volt együtt. A 27 éves nőt először brutális módon megverte, majd megszurkálta.

Az áldozatnak esélye sem lehetett a menekülésre, a férfi minden bizonnyal kihasználta a testi fölényét. Július 13-án késő este találtak rá a nőre az angyalföldi lakásában, de már nem lehetett rajta segíteni.

Rögtön egyértelmű volt a rendőrök számára, hogy a nő bűncselekmény áldozata. Ezt követően hajtóvadászatot indítottak a gyanúsított ellen, aki napokon át volt szökésben, állítólag már az alvilág is kereste.

Végül elfogták a gyilkost

A 35 éves férfit végül július 18-án fogták el egy lakossági bejelentés alapján, mivel valaki felismerte. Óbudán, a Római parton hajtották végre a rendőrségi akciót, melynek a végén őrizetbe vették a gyilkost.

A bejelentésre percek alatt több rendőri egység – a BRFK Zseblopási Osztály, a Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály – szállta meg a Kossuth Lajos üdülő part területét, majd szisztematikusan átkutatták a partszakaszt – írja a rendőrség.

A Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói végül 12 óra 50 perckor a védgátnál megtalálták és elfogták a férfit, majd előállították a BRFK Életvédelmi Osztályára. T. Róbert gyanúsított kihallgatása során teljes körű beismerő vallomást tett, a nyomozóknak azt is elmondta, hogy tettét követően elmenekült a lakásból, azonban mivel esett az eső, így még egyszer visszament oda, és magához vett egy esernyőt.

Állítása szerint ezt követően magával is végezni akart, de ezt végül nem tette meg. A 35 éves férfit az életvédelmi nyomozók emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.