Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,63 Ft
Euró
389,40 Ft
Font
453,70 Ft
Bitcoin
64,043 $

Videón egy kisrepülőgép félresikerült landolása Szomáliában

A balesetben a Halla Airlines egyik járata volt érintett, amelynek fedélzetén 30 utas és a személyzet négy tagja tartózkodott.

Fotó: Unsplash
Afrika

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint kedden, a mogadishui Aden Adde nemzetközi repülőtéren történt az az incidens, amelynek során egy kisrepülőgép landolás közben letért a kifutópályáról, majd egy kerítésnek ütközött. Az ütközés következtében a gép darabokra tört, az egyik szárny pedig felrobbant.

A Fox News a helyi médiára hivatkozva azt is megírta, hogy a baleset helyi idő szerint 12:30-kor történt, amelyben a Halla Airlines egyik járata volt érintett. Annak fedélzetén 30 utas és a személyzet négy tagja tartózkodott. Soron kívül Saját házában késeltek halálra egy várandós nőt, nagy erőkkel keresik a tettest

„A balesetnek nem volt halálos áldozata, az érintettek közül néhányan kisebb sérüléseket szereztek”

– közölte a szomáliai polgári légiközlekedési hatóság (SCAA) egy rövid közleményben.

Hozzátették, miszerint a pilóta az incidenst megelőzően nem jelentett semmilyen problémát a légiforgalmi irányításnak, így egyelőre kérdéses, mi miatt tért le a kifutópályáról. De már vizsgálat indult ennek megállapítására, amelynek eredményéről hamarosan beszámolnak.

Fardowa Osman Egal közlekedési miniszter pontosított, ugyanis elmondta, hogy két ember sebesült meg, a nyomozás során pedig elemzés alá fogják vonni a pilótafülke hangrögzítőjét és a gép fekete dobozát is. Emellett tény, hogy nem ez volt az első ehhez hasonló incidens a helyszínen: tavaly nyáron egy 30 utast szállító gép borult fel leszállás közben, de szerencsére senkinek nem lett baja.

Dzsudzsákék sem tudták megállítani a Ferencvárost, kiütötték a Debrecent

A Debrecen sem tudott mit kezdeni a Ferencvárossal, 4-1-es vereséget szenvedtek, és távolabb kerültek a dobogótól.

Ezekkel a gólokkal lett bajnok a Real Madrid (videó)

A Real Madrid meccse nem volt a legsimább a Cadiz ellen, mégis 3-0-ra nyertek, majd a Barcelona vereségével bajnoki címet ünnepelhettek.

Életveszélyes állapotba került két gyermek egy ceglédi autóbaleset miatt

Többeket mentőhelikopterrel vittek kórházba a Cegléden történt súlyos baleset miatt, két gyerek életéért küzdenek az orvosok.