Történelmi jelentőségű döntést hozott az NFL

Fotó: NFL/Twitter
not image

Kornis Vivien

2021.március.10 - 00:40

Történelmet ír Maia Chaka a National Football League (NFL), vagyis az Egyesült Államok legnagyobb amerikaifutball-szövetségének új szezonjával.

Pénteken jelentette be az NFL, hogy Maia Chakát a 2021-es szezon hivatalos játékvezetői közé választották, ezzel ő az első fekete nő ebben a pozícióban a szövetség történelmében. 

A virginiai pedagógus és egykori egyetemi futballbíró elmondta, hogy megtiszteltetés számára a felkérés, és nem csak személyes eredménynek értékeli a pozíció elnyerését – írja a CNN

Maia kemény munkájával, elkötelezettségével és kitartásával kiérdemelte az NFL játékvezetői pozícióját

– mondta el Troy Vincent, az amerikaifutball-szövetség elnökhelyettese. 

Chaka a futballpályán kívül egészség- és testnevelő tanárként dolgozik Virginia állami iskolarendszerében. 

Az első női bíró az NFL-ben Sarah Thomas volt, akit hat éve választottak meg a pozícióra. Thomas ráadásul idén a SuperBowlon is tagja volta a játékvezetői csoportnak, szintén az első nőként ebben a szerepben az eseményen.