Gáspár Laci még csak hallani sem akarta azt, amiket a nő mond, aki ekkor finoman megkérte, menjen ki.
Laci imádja a régi slágereket, és nemcsak imádja őket, ismeri is a dalszöveget, de ezzel a fiatal generáció képviselői már nemigen vannak így.
Adél sem érti, hogy Peti, hogyan bírja fájdalom nélkül azokat a táncokat és produkciókat, amiket prezentál az X-Faktorban.
A legújabb előzetes alapján ezen a szombaton sem maradnak érdekes jelenetek nélkül az X-Faktor nézői.
Volt, aki a 'Boci, boci tarka' című dalt énekelte el az X-Faktor harmadik válogatóján, de ez is kevés volt ahhoz, hogy továbbjusson.
Voltak, akik nem bírták elviselni a kritikát, és hamarosan megtudhatjuk, mi volt az, ami ekkora ellenszenvet váltott ki a versenyzőből.
Lassan számolni is nehéz lenne, hogy eddig összesen hány alkalommal szóltak be Gáspár Lacinak az X-Faktor idei válogatói alatt.
Imi Plaza Londonból érkezett, tehát elég nagy utat tett meg azért, hogy a magyar X-Faktorban szerepelhessen. „Én azt gondolom magamról, nem vagyok egy átlagos ember.”
Bökfi Krisztina különösen rosszul fogadta a kritikákat és az elutasítást, könnyek között beszélt arról, hogy milyen érzések vannak benne.
Az X-Faktor egyik legfiatalabb versenyzője 16 évesen jelentkezett a válogatóra, és rögtön nagy sikert aratott.
Varga Richárd is a jelentkezők között volt, illetve azon versenyzők között, akik rappelve szerették volna lenyűgözni az X-Faktor mentorait.