Bár a Rocket Lab Electron nevű boosterének huszadik tesztrepülése kudarcba fulladt, és a rakétát nem tudták megfelelő módon irányítani, az első fázist mégis sikeresen visszajuttatták a kijelölt helyre.
A SpaceX mérnökei gőzerővel dolgoznak azon, hogy ismét kilőhessék az SN15 prototípust, amelyre minden bizonnyal május végéig sor kerülhet.
A NASA robotikus szondája befejezte küldetését a földközeli pályán keringő aszteroidán.
Miután múlt héten sikeresen végrehajtották a Mars- és Hold-missziók alapkövének tartott rakéta tesztelését, nemsokára újból égbe emelkedhet a hatalmas szerkezet.
Minden jel arra utal, hogy az Amazon alapítója és vezérigazgatója bár sikerként értékeli cégje előretörését, komoly aggályai vannak annak kapcsán, hogy vetélytársa, Elon Musk sokkal népszerűbb SpaceX-es projektjei miatt.
Azután, hogy a Hosszú Menetelés 5B rakétájának maradványai az Indiai-óceánba hullottak szombat éjszaka, a Kínai Állami Űrügynökség sikerként értékelte az eseményeket.
A NASA ügyvezető igazgatója élesen kritizálta Pekinget, amiért nem tették meg a szükséges lépéseket a Hosszú Menetelés 5B rakéta Földre való visszatérése kapcsán.
A Saturday Night Live show keretében egy humoros sketchet készítettek el, melyben Elon Musk arról beszélt, miként élhetik meg az első marsi telepesek a vörös bolygón eltöltött mindennapjaikat.
Ismeretlen eredetű zajra lett figyelmes a Naprendszerünk peremétől eltávolodott, a Földtől legmesszebb tartózkodó űrszonda.
Az úgynevezett spagettifikáció akkor áll fenn, amikor egy fekete lyuk részlegesen felemészti a közelében ólálkodó csillagokat.
Ezen a héten kiszivárogtak olyan fényképek a közösségi média platformjaira, amelyeken állítólag a NASA roverei és űrszondái által rögzítettet marsi gombák láthatóak, amik a felszínről bukkantak fel.