Sikeresen végrehajtotta első tesztrepülését a Marson az Ingenuity helikopter.
A NASA mérnökei szerint a bolygónk mellett pénteken elsüvített űrszikla 2029-es visszatérésekor az sem elképzelhetetlen, hogy károkat okozhat a Föld körül keringő műholdakban.
A SpaceX Starship SN10 prototípusa múlt héten vált a lángok martalékává, miután sikeresen végrehajtotta első tesztrepülését.
A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) magas felbontású felvételeket tett közzé a Tienven–1 űrszonda által készített fotósorozatokból, amelyeket a vörös bolygó körül keringve lőttek a Mars felszínéről.
A vörös bolygó részletes kutatására kifejlesztett egység megkezdte hosszú hónapokig tartó misszióját.
Az emberiség története során először bukkantak rá élethez nélkülözhetetlen molekulákra egy világűrben található űrszikla felületén.
A NASA Perseverance rovere 14 nappal landolás után kezdte meg a munkálatokat a vörös bolygó felszínén.
A világ legapróbb űrállomását tervezi Föld körüli pályára állítani az egyik Kentucky államban található startup.
Orosz asztronauták kisebb mélyedéseket fúrtak az ISS fedélzetének Zvezda moduljára, amely az elmúlt hónapokban szivárogni kezdett.
A japán dollármilliárdos, Juszaku Maezava tegnap bejelentette, hamarosan ki fog választani nyolc embert, akik teljesen bérmentve utazhatnak el vele együtt a SpaceX Starship fedélzetén a Holdra 2023-ban.
Azután, hogy a SpaceX SN10 Starship rakétája sikeresen landolt szerda éjszaka, néhány perccel a földet érést követően felrobbant.