A nő korábbi férje ennek kapcsán azt mondta, „Katalin mindig is ügyesen színészkedett, de bízom benne, hogy elítélik”.
Sz. Lajos és társai tagadják, hogy közük lenne az MTK egykori játékosának halálához.
A török elnöki hivatal forrásaira hivatkozva számoltak be arról, hogy a jövő hét folyamán tárgyalhatnak a felek a gabonaexportról.
A megbeszélés során számos témakör kapcsán egyeztetnek, többek között az Oroszország elleni új szankciócsomagok lehetőségeiről.
A lengyel elnök nem rejtette véka alá véleményét és egy erős példával támasztotta alá meglátásait.
A Pedagógusok Szakszervezete jelentette, miszerint ma délután lesz az első sztrájkbizottsági tárgyalás az új kormány képviselőjével, Maruzsa Zoltánnal.
Az Egyesült Királyság volt vezérkari főnöke elmondta, szerinte mikor jön el az a pont, hogy a két ország valóban megkezdi egymással a tárgyalást.
A Fenyő-gyilkosság csütörtöki tárgyalási napján adott tanúvallomást a csak 40. számúként emlegetett tanú, aki állítása szerint ott volt, amikor Portik Tamás és Gyárfás Tamás döntöttek Fenyő János meggyilkolásáról.
Érdekes gondolatmenet jelent meg az egyik legbefolyásosabb brüsszeli lapban, amely a háború kimenetelét is befolyásolhatja.
Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere kijelentette, jelenleg nem áll rendelkezésre olyan platform, amely Oroszországgal kommunikációs csatornaként szolgálna.
A hatalmas médiaérdeklődés miatt a tárgyalás folytatását csütörtökre napolták.