A Liverpool egykori legendás támadója személyesen nézte meg Szoboszlai Dominikék edzését, és ebben a szakadó eső sem zavarta.
Miközben a Newcastle ismét mélyrepülésbe kezdett, a Tottenham szép lassan ledolgozza az elmúlt hetekben összeszedett hátrányát.
Nem sokkal ez előtt befutott a Liverpool kezdője az Arsenal elleni csúcsrangadóra, ami hosszú távon akár a bajnoki címről is dönthet.
Minden bizonnyal sokkal nagyobb nyomás helyeződik majd a Liverpool kapujára az Arsenal ellen, mint a Manchester Uniteddel szemben.
Egy meglehetősen iramtalan mérkőzést vívott egymással a West Ham United és a Manchester United a Premier League-ben.
Arteta egyértelműen domináns játékot vár az Arsenaltól a Liverpool stadionjában, de ő is tudja, ez ennél bonyolultabb lesz.
Jürgen Klopp arra számít, hogy az Arsenal komoly erőt képvisel majd ellenük a szombati mérkőzésen az Anfielden.
A Chelsea abszolút ünnepi hangulatban léphet pályára december 24-én az angol bajnokságban.
Szoboszlaiék Dominik csapata még nagyobb motivációval készülhet az Arsenal elleni derbire, miután az Aston Villa képtelen volt nyerni a Sheffield United ellen.
Az Aston Villa az élen is zárhatta volna a karácsonyt a Premier League-ben, de váratlanul pontokat bukott a bajnokság egyik leggyengébb csapata ellen, ráadásul hazai pályán.
A Manchester United után az Arsenallal is összecsap Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool az angol bajnokságban.