A dél-amerikai LAPSU$ hackercsoport több mint 1 terabájtnyi bizalmas adatot tulajdonított el az Nvidiától.
Miután Kínában megtiltották a bitcoinfarmok üzemeltetését és működését, a virtuális tokenek kitermeléséhez használt GPU-kat az érintett júzerek potom árakon értékesítik a világhálón.
Miközben a globális chiphiány és a kriptobányászat következtében világszerte elfogytak a grafikus kártyák, addig a piacvezető Nvidiánál brutális mértékű vagyongyarapodást könyvelhettek el.
Az Nvidia bejelentette, hogy az RTX 3060 esetében bevezetett Lite Hash Rate technológiát a közeljövőben az összes GPU megkaphatja majd.
Az amerikai techóriás állítólag olyan RTX 30-as GPU modellekkel rukkolhat elő, amelyeket nem lehet majd kihasználni bitcoin és egyéb kriptovaluták bányászatára.
Komoly hibákat talált az Nvidia a legutóbb közzétett illesztőprogramokban, ám a frissítés hamar érkezett, így minél hamarabb váltaniuk kell azoknak, akik még a régi verziót használják.
A világ vezető processzorgyártója, valamint az egyik legnagyobb chipgyártó is azon a véleményen van, hogy az egyre több problémát okozó hiány legalább 2022 év végéig, de akár 2023 közepéig is elhúzódhat.
A cég pénzügyi igazgatója szerint a bányászat jövedelmező volta nélkül is hasonló problémák lennének az ellátóláncban.
Hiába próbálnak meg mindent bevetni az üzérek ellen, a különböző online platformokon eszméletlenül magas pénzösszegeket kérnek el a grafikus kártyákért cserébe.
A Turemental alapítója, Huang Csunhuj egyedi ötlettel állt elő, ugyanis kitalálta, hogy passzív módon hűti le felforrósodott RTX 3080 chipjét, mégpedig ventilátor alkalmazása nélkül.
A pletykák szerint az elkövetkező hónapokban érkező GeForce RTX 3080 Ti grafikus kártyák eszméletlen teljesítményre lesznek képesek – a legújabb benchmarkok pont erről tanúskodnak.