Aggodalomra semmi ok, a hírek szerint ugyanis az orosz bombázók egyelőre bejelentett repülési gyakorlatot hajtottak végre.
Nem lehet szabadlábra bocsátani a hírhedt neonáci tömeggyilkost, Anders Breiviket – derült ki a bíróság ítéletéből.
Norvég kutatók szerint a koronavírus valószínűleg már az első hivatalos diagnózis felállítása előtt is sokkal elterjedtebb volt világszerte.
A 42 éves Anders Behring Breivik náci karlendítést prezentált a bíróság előtt kedden, majd egy norvég neonáci mozgalom vezetőjeként mutatta be magát, ami a szabadon engedése miatt indult volna.
A sejtések szerint arra használná a nyilvánosságot, hogy terjessze nézeteit.
A halpopuláció egészsége érdekében állítják helyre a folyót.
Új rekordot állított fel a skandináv ország, így jó úton vannak afelé, hogy teljesítsék az éghajlatvédelmi kvótákat.
Szigorú járványügyi szabályokat fog elrendelni Norvégia, ezzel pedig ismételten a szolgáltató szektort sújtják a leginkább.
A két fél közötti feszültség abból adódik, hogy a szövetség olyan adatokat kért be, melyek Norvégia szerint irrelevánsak.
Sok a kérdőjel az omikron-variáns körül, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem fog elindítani súlyosabb járványhullámot, mint a delta.
Mérföldkőhöz érkeztünk a hajózásban.