Izrael nem hagyja szó nélkül, amit a fentebb említett három európai város tett Palesztina államkénti elismerésével.
A postai csomagban orvosi marihuána volt, amit a norvég miniszterelnöknek tévedésből küldtek.
A hurrikánerősségű Ingunn akár 180 kilométeres széllökésekkel közeledik az Atlanti-óceán felől.
A rendkívül ellentmondásos tevékenység masszív felháborodást váltott ki a környezetvédő csoportok körében.
Norvégia már csak a pótselejtezőben bízhat.
Rendkívül heves esőzések csaptak le Svédországra és Norvégiára: mindkét országban jelentősek a károk; kisiklott egy vonat, az özönvízszerű esőzés pedig járhatatlanná tette az utakat.
Norvégia figyelmeztetést adott ki a lakosságnak, miszerint távol kell tartaniuk magukat egy "kémbelugától".
Egyes információk alapján ez azt jelentheti, hogy megtilthatják a 2010 után születetteknek, hogy a jövőben dohánytermékeket vásároljanak, azaz ők már sohasem lesznek jogosultak ezeket fogyasztani.
A régészek vizsgálatai alapján ez a világ legrégebbi rúnaköve, mely még Jézus Krisztus korából származhat.
A tavalyi évben Európa legnagyobb gázszállítójává vált, de idén is rekordközeli mennyiségeket szállít Európába Norvégia.
Az északi ország mindig is élen járt az elektromosautó-értékesítésben, a trend pedig 2022-ben is folytatódott.