Állításuk szerint az oroszok célja, hogy lejárassák Ukrajnát és minimalizálják az invázióval szembeni ellenállást.
William Wragg tory képviselő állítása szerint a kormány megfélemlítéssel igyekszik támogatást szerezni a „partygate” botrányban érintett Boris Johnsonnak.
Komoly belpolitikai válság van formálódóban Nagy-Britanniában, amelybe akár Boris Johnson is belebukhat.
Három hét óta először esett százezer alá a fertőzöttek száma a szigetországban, ez pedig azt jelezheti, hogy az omikron-variáns okozta járvány tetőzése elmúlhatott.
A brit MI5 titkosszolgálati szerv figyelmeztetést adott ki a brit parlamenti képviselőknek, hogy a kínai kormány egyik ügynöke aktív tevékenységet folytat a parlamentben.
Kimondta a szerdai nap folyamán a brit Felsőbíróság, hogy a kormány jogszerűtlenül járt el, amikor a „VIP sorként” elhíresült korrupciós ügyletben bizonyos cégeknek több millió fontos értékű szerződéseket ítélt meg.
Nagy-Britanniában újabb járványhullám robbant be, melynek következtében hárommillió dolgozó hiányzott a munkahelyéről január első hetében.
Mindig is a brit adatokat volt érdemes figyelembe venni, ha az európai járványhelyzet alakulásáról szerettünk volna kapni előrejelzést.
Az uniós hallgatóknak a szigetországban való tanuláshoz szükséges vízumkérelmezéssel gyakorlatilag mindenki rosszul jár.
Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a covid elleni vakcina negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadag megfelelő védelmet nyújt.
A brit védelmi minisztérium is megerősítette, hogy összeütközött egy brit hadihajó, valamint egy orosz vadász-gyilkos tengeralattjáró.