Noha hivatalosan még nem erősítették meg, a Microsoft Activision-felvásárlása kapcsán folyó per során elhangzott.
A milliárdos azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a mobilon a saját cégének appjait, így az Outlookot és más egyéb Microsoft-szoftvert használ leginkább, de más kütyüi is vannak.
A cég szóvivője szerint a változások január 16-tól lépnek életbe, és csak az Egyesült Államokban dolgozó teljes munkaidős alkalmazottakra vonatkoznak.
Úgy tudni, hogy a Microsoft felajánlotta a Sonynak, hogy a Call of Duty-játékokat felrakhatja a PlayStation Plus kínálatába.
A vállalat történetének legnagyobb, 69 milliárd dolláros akvizíciója komoly problémába ütközött, ugyanis trösztellenes pert indítottak az ügyben.
A Microsoft finom utalást tett arra, hogy a várva várt GTA 6 várhatóan 2024-ben fog megjelenni.
A Microsoft új termékekkel frissítette Surface termékcsaládját, a most bemutatott újdonságok pedig több érdekességet is tartogatnak a felhasználóknak.
A korábban gondoltnál is kevesebb számítógépen fut jelenleg a Microsoft legfejlettebb operációs rendszere.
Phil Spencer szerint egyszerűen nem tehetik meg, hogy leálljanak, mert akkor behozhatatlan hátrányba kerülnének.
A hibát már elhárították, így az alkalmazás mindenféle veszély nélkül, biztonsággal használható.
Az amerikai technológiai vállalat több száz vállalkozójával szakítja meg az együttműködést, miközben befagyasztja az új alkalmazottak felvételét is.