Ha valaki ezek után megkérdőjelezi a Red Bull idei világbajnoki címét, valamit nagyon tudhat, mert óriási előnnyel vezetnek az osztrákok.
Azok, akik a Miami Nagydíjat választották pénteken a sportműsorok közül, nem csalódhattak, volt mit látniuk.
Legalábbis a konstruktőri tabellán biztosan, ami sokat elmond a Red Bull idei évéről, ám ez lehet még szorosabb is.
George Russell, a Mercedes versenyzője semmit nem bízott a véletlenre, és egy igen látványos manővert mutatott be az Azeri Nagydíjon a bokszban.
Max Verstappen érthető módon nem hagyta magát, az azeri sprintfutam leintését követően sem, amikor számon kérte George Russellt.
Egy igazán nagy értékű Mercedest foglaltak le a hatóságok, miután az ügyben érintett jármű körözés alatt állt.
Rácz Jenő a tökéletességre törekszik, és ez gyakorlatilag minden területre vonatkozik az életében, beleértve a közlekedést is.
Érdemes meghallgatni a motorhangot, ami akkoriban még teljesen más volt, nem a hibridérában készültek az erőforrások.
George Russell remekül kapta el a rajtot a 2023-as F1-es Ausztrál Nagydíjon, amit végül még csak be sem tudott fejezni.
Szorgalmasan gyűjtögette a pontokat és a pénzbüntetést, bár az autót elnézve zsebből kirázza az összeget.
Rácz Jenő kiváló reklámarc, nagykövet, nagyon is fekszik a karakterének az, amit például a Mercedes képvisel az eleganciájával.