Elakadt az esőben egy Mercedes Kőbányán, építkezésen dolgozók segítettek kihúzni

Fotó: unsplash | illusztráció
Belföld

Bense Róbert

Szerkesztő

Pár perc alatt megérkezett hozzá a segítség.

Mint arról korábban beszámoltunk, jelentős eső zúdult pénteken a fővárosra, a víz több utcát is elárasztott, megakasztva ezzel a közlekedést is. Egy Mercedes Kőbányán akadt el a vízben, a mentésről videó is készült.

Soron kívül A földrengés nyomán vulkánkitöréstől tartanak Nápoly közelében

„Ma reggel, munkába érkezés előtt láttam, hogy egy Mercedes lehalt, ahogy át akart kelni a víztengeren. Odamentem és kérdeztem, hogy tudunk-e segíteni? Mondta, hogy már hívott vontatót, de lassacskán folyik be a víz az autóba és kb 30 perce áll ott.”

„Azt nem tudom mennyi víz volt már az autóban. Sajnos nekem nem voltak eszközeim hogy kihúzzam őt onnan így a szomszédos építkezésről éppen kijövő (talán) építésvezetőt megkérdeztem hogy nincs-e valami, amivel ki lehetne vontatni.”

„Néhány telefonhívás és pár perc után megjött két jármű is, végül az emelősautó láncait a vonóhorogra akasztva kihúzták a szerencsétlen autóst. Rengeteg ehhez hasonló belvíz van a környék utcáiban, néhol a csatornákat is feltolta a víz.”

„A mercis védelmére szóljon, hogy nagyon sok autó ment át ezen a víztengeren, olyanok is amik hasonló, vagy akár alacsonyabb hasmagasságúak voltak” – írja a videó készítője a BpiAutósok Youtube-oldalán.