Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökre – 3.25.

Az előző napokhoz képest ismét jelentős emelkedés lépett fel a fertőzöttek és az áldozatok számában, ami annak a jele, hogy a COVID-19 járvány harmadik hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott.

Gólgazdag döntetlent játszottunk Lengyelország ellen

A mérkőzés meglehetősen lassan indult el, még kiismerték egymást a felek, egyszer kellett a partjelzőnek magasba emelni a zászlaját. Ezt követően azonban jött a meccs első, de nem utolsó nagy fordulata, amelynek mi örülhettünk. Lovrencsics Gergő egy fantasztikus labdát adott Sallai Rolandnak, aki egy remek labdaátvételt követően indult meg, és két védő kíséretében betört a […]

Mindent ellopott, amit csak talált, ám messzire nem jutott a cseles tolvaj

Lezárták a nyomozást a rendőrök annak a 40 éves bátonyerenyei férfinek az ügyében, aki többrendbeli lopás miatt ült előzetesben.

Készen állnak a szakrendelők az oltásra, már csak a vakcinákra várnak

Számítani kell arra, hogy ha a szakrendelőkben is beindul az oltás, akkor eltolódhat a betegek ellátása.

Elaludt a volán mögött, frontálisan ütközött a szemben haladó gépkocsival egy soproni férfi

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt indult eljárás azzal a tehergépkocsit vezető férfival szemben, aki frontálisan ütközött egy másik járművel.

Egy újabb nagyon fontos magyar kezdeményezés a koronavírus elleni harcban

Összesen hét magyarországi labor csatlakozik ehhez a csapathoz, akiknek a feladata az lesz, hogy kutassák az esetleges új variánsokat.

Elindul Magyarországon az oltáslekérdező lehetőség

Ennek köszönhetően megtudhatjuk, hogy az oltásra való regisztrációnk már megtörtént, vagy sem. Ha nem, akkor sincs miért aggódni, amiről Müller Cecília országos tisztifőorvos adott tájékoztatást.

Jelenleg nagyon alacsony az ismételt fertőzésszám Magyarországon

Ezzel együtt még mindig a brit mutáns az, ami a legnagyobb problémát okozza, mely sokkal veszélyesebb a korábbi törzseknél.

Kiderült, hányan fekszenek jelenleg intenzív osztályon Magyarországon

Gulyás Gergely miniszter járt utána a kérdésnek, és választ adott, ami egy újabb magas szám, és jelzi, hogy a harmadik hullám milyen intenzív.

Azok mehetnek a magyarországi Eb-meccsekre, akiket már beoltottak

Magyarország már jelezte az UEFA felé, hogy azok vehetnek részt a nyári Európa-bajnokság labdarúgó mérkőzésein, akik már megkapták az oltásukat.