A szakértő elsődleges és nem hivatalos véleménye szerint „erősen nagyobb a valószínűsége az emberi hibának, mint a műszakinak”.
Jelenleg is keresik a görög vadászgép két pilótáját, miután az lezuhant egy gyakorlórepülés során, s a Jón-tengerbe csapódott.
A csodával határos módon a család mind a négy tagja túlélte a brutális balesetet, melyben Teslájukkal lezuhantak egy szikláról, 76 méteres mélységbe.
A repülőgép kedden egy katonai gyakorlat közben zuhant le.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a két személy életét követelő balesetet.
Biztonsági kamera rögzítette azt a pillanatot, ahogy egy helikopter lezuhant, egyenesen egy kaliforniai külvárosi negyed területére: a helikopter két utasa szerencsére sérülésekkel megúszta a manővert.
Ezúttal ellenségre sem volt szükség a megsemmisüléshez.
Az utas sérüléseket szenvedett, ám a pilóta életét vesztette.
Adéle Milloz 2017-ben megnyerte a világbajnokságot, majd visszavonult, hogy hegyi túravezető lehessen.
A pár túrázni indult, ám a férfi kötélbiztosítás hiányában leesett egy függőleges falon, miután megcsúszott, majd 50 métert zuhant a mélybe.
Ilyet sem gyakran látni, ráadásul a helikopter Oroszország területén zuhant le, látszólag pedig nem érte találat.