Az erre vonatkozó kockázatokat egy tárgyalás során vitatták meg az illetékesek, hozzátéve, hogy az ország saját készleteiből, korlátozott számban szállítanák le őket.
Szijjártó Péter reagált a lengyelországi rakétatámadásokra, és elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy „stratégiai nyugalom uralja a döntéshozókat, annak érdekében, hogy a tragikus és kontrollálhatatlan következményeket meg tudjuk előzni”.
A G20 vezetői nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélik Oroszország „barbár rakétatámadásait” Ukrajna ellen, és támogatják Lengyelországot a nyomozásban.
A magyar kormány 8 órakor ül össze a Karmelita kolostorban.
A legfrissebb jelentések szerint a Lengyelországban becsapódott orosz gyártmányú rakétát az ukrán erők lőtték ki egy érkező orosz rakéta ellen.
Franciaország a legnagyobb óvatosságra int a Lengyelországban landolt rakéta származását illetően.
A legfrissebb jelentések szerint kedden a lengyel légtér felett haladt egy NATO-gép, ami lekövette a nem sokkal később Lengyelországban becsapódott rakétát.
A lengyel külügyminisztérium tájékoztatása szerint valószínűleg orosz gyártmányú rakéta csapódott be Lengyelország területére, ugyanakkor azt továbbra sem tudják, hogy ki lőtte ki azt.
Joe Biden, az USA elnöke az újságírónak nyilatkozott a NATO és a G7-ek vezetőivel tartott csúcstalálkozóját követően Balin.
Miközben Oroszország mindent tagad, egyre többen fejezik ki mély aggodalmukat a hírek hallatán, miszerint orosz rakéták csapódhattak be Lengyelországban.
Teljesen valószínűtlennek tartja a szakértő, hogy az oroszok szándékos támadást hajtottak volna végre Lengyelország ellen.