A külügyminiszter mindenekelőtt ismételten leszögezte, hogy Magyarország az uniós gázársapka ötletét sem támogatja, azonban közlése szerint "több különösen veszélyes elemet" is sikerült kivetetni a javaslatból.
Az öregedés elkerülhetetlen, de ez nem jelenti azt, hogy tehetetlen vagy, ugyanis tudatos életmóddal egy kicsit le tudod lassítani.
Az Európai Unió csütörtökön ismertette terveit, amelyek szerint az okostelefon-gyártóknak egységes töltési módszert kellene bevezetniük a telefonokhoz.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arra vonatkozóan fog jogalkotási javaslatot tenni, hogy a munkaadók kötelezővé tehessék dolgozóik számára a koronavírus elleni oltást.
Az ENSZ vezetője arra figyelmeztet, hogy ha a fejlődő országokban élő embereket nem oltják be gyorsan, a vírus mutálódhat és ellenállóvá válhat a vakcinákkal szemben.
A kriptovaluták térhódítása globálisan egyre nagyobb méreteket ölt, azonban Magyarországon eddig nem volt egyértelmű szabályozás a kriptopénzekre vonatkozóan, egy új adótörvény tervezete alapján azonban most változás állhat be az ügyben.
Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosa aggodalmát fejezte ki a fővárosi szennyvíz-koncentráció és a terasznyitás esetleges összefüggése miatt, azonban a szakember jobb szeretné, ha nem neki lenne igaza.
Az Európai Parlament szerdán ülésezett a nemzetközi digitális zöldigazolvánnyal kapcsolatban, a javaslatot pedig már be is jelentették az EP csütörtöki ülésén.
A kormány 2012-ben hozott reformja hatalmas anyagi kárt okozott rengeteg magyar rokkantnyugdíjasnak, az ellenzék pedig most ezen károk megtérítésére tett ígéretet.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egy közleményben fejtette ki véleményét a közeljövőben esedékes enyhítésről, véleményük szerint pedig csak a védettségüket igazolni képes személyeket kellene beengedni az éttermekbe és a szállodákba.
Szaúd-Arábia hétfőn fegyverszüneti javaslatot tett a jemeni húszi lázadóknak, amely magában foglalja országuk fő repülőterének újranyitását, ez pedig a legújabb kísérlet a világ legsúlyosabb humanitárius válságát kiváltó háborúban folytatott harcok megállítására.