A Meta állítólag a politikai hirdetések európai tilalmát fontolgatja, ugyanis egyes jelentések szerint attól tartanak, hogy nehezen tudnák betartani az új uniós kampánytörvényeket.
Az MSZP EP-képviselőjének álláspontja szerint át kellene gondolni "Európa legnagyobb tűzijátékát" a világválság közepén.
Négy ország összefogott és egy közös javaslatot terjesztettek elő kedden Brüsszelben, azzal a céllal, hogy szigorítsák az egzotikus állatok tartását.
Annak érdekében, hogy megvédjék a kijevi nagykövetséget, a kormányzat azt fontolgatja, hogy a különleges műveleti erőket küldené az ukrán fővárosba.
A befolyt összeget a közösségi közlekedésre fordítanák, emellett egy egész városra kiterjedő forgalomcsillapítási terv készítését is javasolták.
Jakab Péter közölte, benyújtották a javaslatot, melyben azt követelik, hogy legyenek áfamentesek az alapvető élelmiszerek.
Az orosz-ukrán háború nyomán elszállt gázárak okán Olaszország azt akarja elérni, hogy maximalizálják a gázárakat az Európai Unióban.
Az izraeli egészségügyi tanácsadó testület javaslata szerint a kormány megkezdheti a negyedik oltást, 18 év felett.
Egyre nagyobb számban fordul elő súlyos ételallergia, múlt héten egy 7 éves kisfiú vesztette életét, pedig egy időben kapott injekció talán segíthetett volna rajta.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke egy olyan javaslattal állt elő, mely masszívan korlátozná a tűzijátékozást Magyarországon, most pedig megosztotta a részleteket is a terv kapcsán.
A Magyar Orvosi Kamara nem ért egyet az oltáshoz kötött regisztrációval, és több kérdésben is változtatásokat javasol az Operatív Törzsnek.