Enyhe túlzással tökéletesen tökéletlen új fazont kaptak a mutáns tini nindzsa teknőcök.
Több mint egy év telt el a legutóbbi találkozásuk óta, így természetesen nagyon örültek egymásnak, és immáron mindketten oltottak.
Nagyon jól halad a hízással a hollywoodi sztár, aki több mint tíz kilogrammot vesz fel magára egy szerep kedvéért, de nem izomban.
Nem véletlenül kapott 18-as karikát a cikk, mert durva a látvány, de fontos megjegyezni, hogy Sylvester Stallone teljesen jól van, csak forgatott.
Lezajlott az idei Oscar-gála, ami hozott pár érdekes jelenetet, és természetesen új győzteseket is.
Vasárnap megjelent hírek szerint Harvey Weinsteint titokban egy los angelesi ügyészség is megvádolta nemi erőszakkal.
Környezetvédelmi cégeket segítő kockázati tőkealapot hozott létre Robert Downey Jr., a Vasember és a Bosszúállók sztárja.
Végre felfedett néhány részletet az új Pengéről a Marvel, kiderült, ki írja a forgatókönyvet.
Úgy tűnik, hogy a készítők semmit sem bíznak a véletlenre, és rendkívül látványos lesz a film, részben mellőzve a CGI-it, hiszen ezen a felvételen a sztárok nagyon magasan vannak odafent az épületek fölé emelkedve.
32 évet kellett várnunk arra, hogy megjelenjen az Amerikába jöttem folytatásának első trailere, amiben az eredeti szereplők kaptak helyet.
Nagyon egyedi módon indították útjára a várva várt Wonder Women következő részét, aminek a megjelenését többször is elhalasztottak a koronavírus miatt.