A vádirat szerint Turek korábban a Csontkezű bűntársa volt, s egy ideig „közeli baráti viszonyt ápoltak”, ám ez később „meglazult”.
A jelentések szerint gyermekáldozata is van annak az angliai lövöldözésnek, ami Plymouth Keyham városrészében történt.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) vizsgálatot indított egy HVAD nevű orvosi eszköz kapcsán, melyről kiderült, hogy nem megfelelően működött.
Bíróság előtt felelhet tetteiért egy berlini tanár, aki a vád szerint megölt egy másik férfit, majd elfogyasztotta testének különböző darabjait.
Halált okozó testi sértéssel gyanúsítottak meg egy 21 éves fiatal férfit a budapesti rendőrök.
A rendőrség által közzétett felvételek alapján kaphattak bejelentést arról, ki a gyilkos,
Szakértők megállapították, hogy a férfi kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért nem szabad rácsok mögé zárni.
Korábban egy videó terjedt el a közösségi médiában, amelyen két férfi látható, amint megkínozzák, majd megölik a Nazar Mohammad néven ismert afgán humoristát és bloggert.
A gyanú szerint élettársa végzett a 47 éves nővel Kőbányán.
A két férfi gyakran nyújtott egymásnak segítő kezet, az áldozat azonban ezúttal nemet mondott a fiatalembernek.
A rendőrség információi szerint a nőt bántalmazták, melynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette kőbányai lakásában.