Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

„Szívtelennek” nevezte a párját, miután kiderült, nem ő a kislány biológiai apja

Egy nő online formában osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy három éve él együtt párjával, aki egy négyéves kislányt nevel volt párjától. A helyzet azonban váratlan fordulatot vett, amikor egy apasági vizsgálat kimutatta, a férfi nem a gyermek biológiai apja.

További Hírek

Kutatás: sok édesanya kényszerként éli meg a munkába való visszatérést

Közben amiatt aggódnak, hogy nem tudnak egyszerre megfelelni a munkahelyi és családi elvárásoknak. A helyzetet nehezíti, hogy se a munkahely, se a szülés után dolgozni visszatérő nők nem tekintik magukat teljes értékű munkavállalónak.

Magyar Péter szerint a legnagyobb fiával „nem állnak egy politikai táborban”

Ettől függetlenül azt gondolja, pár év múlva megtalálhatják a közös hangot a fiával, illetve neki is elmondta, hogy mindent, amit most a politikában tesz, azt érte is teszi.

Szabó Zsófi az új kihívásokról: én készen állok

Mint mondta, szívesen játszana a Nemzeti Színházban, de úgy érezte, hogy el kell engednie ezt a pályát. Ha viszont filmes vagy sorozatos lehetőség találná meg, már másképp állna a dologhoz.

Szabó Zsófi: egyedül kell megteremtenem a biztonságot

Mint fogalmazott, kapott az elmúlt évben egy-két olyan arcul csapást, ami váratlanul érte, de azt tudja, hogy a családjára mindig számíthat, viszont a rá nehezedő elvárásokkal néha nehéz megbirkóznia.

Csuti G.w.M-ről: nem a nevelőapja a gyerekeimnek

A rapper és az üzletember viszonya békés, tiszteletteljes, ám azzal Csuti nem ért egyet, hogy G.w.M lenne a gyerekei nevelőapja.

Sáfrány Emese a szerelemről: mostanra körvonalazódott, mit szeretnék és mit nem

Az egyedülálló édesanya úgy érzi, ma már pontosan tudja, mit keres egy leendő partnerben.

Három csillagjegy igazán tündököl anyai szerepben, mintha erre teremtették volna őket

A horoszkóp nem csak a csillagjegyek meghatározó tulajdonságait tárja fel, ugyanis azt is elárulja, ki hogyan viselkedik édesanyaként.

Yulaysi Miranda: több lehetőségre számítottam a verseny után

Elmondása szerint hisz abban, hogy Isten időzítése tökéletes, a kisbabájának pedig jelenleg sok figyelemre és törődésre van szüksége, így boldogan végzi anyai teendőit.

Tóth Gabi a kislánya dackorszakáról: bizony már vannak közöttünk csaták

Elmondása szerint a sok pakolás, költözködés nagyon megviselte őt és a hároméves gyermekét, ami miatt mindketten fáradtak és feszültek.

Megbüntetnék a rossz gyerekek szüleit Kínában

Egy újonnan benyújtott törvényjavaslat büntethetővé tenné azokat a szülőket Kínában, akiknek kisgyermekei “nagyon rossz magatartást tanúsítanak” vagy bűncselekményeket követnek el.