Elmondása szerint hisz abban, hogy Isten időzítése tökéletes, a kisbabájának pedig jelenleg sok figyelemre és törődésre van szüksége, így boldogan végzi anyai teendőit.
Yulaysi Miranda tehetsége sokakat ámulatba ejtett a Sztárban Sztár leszek! legutóbbi évadában, aki a válogatókon még várandósan állt a színpadon, ám az élő adások előtt már megszületett a második gyermeke, Miel Mária.
A szülés után alig volt ideje pihenni, mégis hétről-hétre elkápráztatta a közönséget, amely által többen is úgy vélték, hogy világszínvonalú a hangja, s kapkodni fognak érte a lemezkiadók. De ez sajnos nem történt meg, mostanáig nem is nagyon lehetett hallani az énekesnő felől.
„Van néhány munkám, pár projektben is részt veszek. Úgy gondolom, hogy ez most elég. Több lehetőségre számítottam a verseny után, de tudom, hogy Isten mindent jól intéz, az ő időzítése tökéletes. Jelenleg a kisbabámnak sok figyelemre és törődésre van szüksége, így az anyaságot élvezem legteljesebb mértékben”
– mondta. Majd hozzátette, boldogsággal tölti el, hogy sok elismerést és tapsot kapott a magyaroktól, illetve bízik benne, hogy több lehetősége is lesz a közeljövőben.
Ezt követően Yuli arra utalt, szeretné fejleszteni magát és a hangját, illetve úgy érzi, ebben jó úton halad. De persze a férje és a lányai is nagyon boldoggá teszik, hiszen mindent együtt csinálnak, szuperül telnek a napjaik, amelyek legfontosabb része a nevetés és a zene – írta a Blikk.
„Sokat viccelődünk és hangosan nevetünk, mindig szól a zene a lakásban. Ez biztos zavar néhány szomszédot”
– mosolyodott el.