A világjárvány kezdete óta 20 százalékkal növekedett a brit milliárdosok száma, annak ellenére, hogy jelenleg tombol a megélhetési válság a lakosság körében.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) online felmérése szerint az elmúlt egy évben romlott a közlekedési morál a hazai utakon: 10-ből 6 ember látja így az autósokkal kapcsolatban, de a válaszadók relatív többsége ezt gondolja általánosságban is, minden közlekedési módot figyelembe véve.
Egy felmérés szerint a budapestiek átlag feletti mértékben nyitottak ezeknek az innovatív városi eszközök alkalmazására.
Egy friss felmérés eredményei alapján a magyarok többsége idén inkább a belföldi desztinációkat választaná, a legnépszerűbb pedig továbbra is a Balaton.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb méréséből egyértelműen kiderült, hogy az idősebbek és a felsőfokú végzettséggel fogadják el a leginkább a vakcinát.
A Medián kutatóintézet legújabb, reprezentatív felmérésből egyértelműen kiderült, hogy csökkent a bizonytalanok, valamint a pártot nem választók aránya, mely mindkét nagy tömb listájának támogatottságán meglátszik.
A demokrácia jelentőségébe vetett hit igen magas arányban van jelen a felmérésben szereplő 53 országban, azonban leginkább az egyenlőtlenséget és a nagy technológiai vállalatokat tekintik a legnagyobb veszélynek.
A ZRI Závecz Research Intézet által végzett közvélemény-kutatás adatai alapján A Jobbik és a Fidesz támogatottsága is erősödött, a pártnélküliek aránya pedig 26 százalék körül mozog.
Egy felmérés szerint a hajléktalanok körében sikerült elkerülni az egészségügyi katasztrófát, ami egy újabb jó hír a harmadik hullám idején.
Az LG Magyarország által végzett felmérés eredményei szerint, melyben a 18-65 év közötti korcsoportot vizsgálták, a magyar játékosok közel fele nő.
Az egészségügyi ellátásban dolgozók nap mint nap azért küzdenek, hogy a koronavírus-járvány idején is minden ember életét megmenthessék, nincs ez másképp az újszülöttekkel sem, akik fokozott védelmet igényelnek sérülékenységük miatt.