A Tesla- és SpaceX-vezér a tender ajánlat lehetőségét vizsgálja, közvetlenül a közösségi óriás részvényeseinek, állítólag 46,5 milliárd dollár forrása van erre.
Néhány perccel az indulás után egy óriási robbanást követően darabjaira hullott szét a SpaceX kísérleti Starship rakétája.
A Tesla és a SpaceX vezére végre bejelentette a legkorábbi lehetséges időpontot, mikor az első ember leszállhat a vörös bolygóra –írja a Korrespondent.
Belga biztonságtechnikai kutatók egy viszonylag egyszerű firmware módosításával Bluetooth-kapcsolat segítségével fel tudják törni bármelyik Tesla Model X operációs rendszerét.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy Németországban tartott konferenciája során bejelentette, hogy Európában egy újfajta Tesla modellel fognak terjeszkedni
A Tesla részvények legutóbbi meredek emelkedésének köszönhetően a dél-afrikai származású amerikai üzletember vagyona 7,2 milliárd dollárral gyarapodott egyetlen nap alatt.
Nem újdonság, hogy Elon Musk szeretne feljutni a Marsra, azonban egy csillagászati tanulmány szerint a bolygó felszínének terraformálása egyelőre megvalósíthatatlan a mai technológiával
Az Interesting Engineering meglepő hírt tett közzé, miszerint egy sportoló a Twitteren megkereste Muskot, aki nemcsak válaszolt, de pozitívan bírálta el a furcsa kérést.
Floridai idő szerint vasárnap este 19:27-kor a Crew Dragon moduljának négytagos fedélzete a Falcon 9 rakétával Föld körüli pályára állt.
A Tesla-vezér a napokban több koronavírus-teszten is átesett, az eredmények pedig határozottan meglepték.
Egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan milyen változtatásokat eszközölnek majd a futurisztikus külsővel megálmodott Cybertruckon, de azért lenne pár tippünk!