Az úttesten fekve találtak rá több általános iskolás gyermekre, akik közül az egyikhez mentőhelikoptert is riasztani kellett.
Felidézte, ami a Valami Amerika 3 sajtóbemutatóján történt, valamint szót ejtett arról is, ami a Mokka műsorában hangzott el még 2017-ben.
Mikey szimata ezúttal sem csalt.
Újabb dílereket vontak ki a forgalmamból a magyar rendőrök, akik nem kevés pénzt foglaltak le a rajtaütés során.
A rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán.
Egy New York-i díler heroint adott el a világhírű színésznek, aki nem sokkal később életét vesztette.
Bárki életébe kerülhetett volna a kábítószer hatása alatt száguldozó férfi tette, aki komolyabb büntetésre számíthat.
Félmilliárd forintnyi kábítószer került a hatóságokhoz, akik készpénzt is nagy mennyiségben foglaltak le.
A következő cikksorozatunkban egy kicsit mélyebbre ásunk a drogbárók és a kábítószer kereskedelem világában, amit mindenki csak az erőszak, a kartellek és a dollárkötegek világaként ismer.
Nemrég egy férfi áttört az egyik biztonsági kordonon Vatikán területén, miközben tüzet nyitottak rá.
A rendőrség nagy erőkkel iramodott meg a sofőr után, aki végül nem okozott tragédiát, és hamar elfogták.