Elmúltál már 18 éves?
A nő később az rendőröknek is ellenállt, akik kénytelenek voltak keményebben fellépni vele szemben.
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki újszülött kismacskák életét veszélyeztette.
Állatkínzás bűntette miatt indítottak eljárást azzal a férfival szemben, aki helytelen körülmények között tartotta jószágait, melynek következtében tömeges elhullás következett be.
Egy gépjárműből elviselhetetlen, penetráns bűz áradt, így tudták megállapítani a nyomozók, valójában mi is folyik a nagyüzemben.
A 49 éves férfi három kutyát tartott egy Győrhöz közeli településen található otthonának udvarában, miközben kegyetlenül bánt velük.
Kutyamészárlás történt az egyik romániai hegységben, az ebek holttesteit szemeteszsákokban a természetbe hajították.
Közel 1,4 millióan írták alá azt a petíciót, amellyel a haszonállatok ketrecben történő tilalmát kérik az Európai Bizottságtól.
A 29 éves férfi a bérleti díj körüli vita miatt különös kegyetlenséggel ölte meg főbérlőjét és házőrzőjét, az incidens után a lakásban lévő ágy matracát is felgyújtotta.
Állatkínzás bűntette miatt emeltek vádat azzal a pécsi férfival szemben, aki szomszédja házőrzőjét éveken keresztül bántalmazta.
Állatkínzással vádoltak meg egy Kiskőrös környékén élő férfit, aki légpuskával meglőtte szomszédja házőrzőjét, melynek következtében a kutya fél szemére megvakult.
Állatkínzás miatt keresetet nyújtottak be az ellen a nő ellen, aki a rábízott kutyát addig éheztette, amíg az el nem pusztult.