18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Pszichológiai szakvizsgálatot hajthatnak végre az állati tetemeket gyűjtögető és gyújtogató kőbányai férfin

Facebook
not image

Kulcsár Péter

2021.június.17 - 15:35

Egy gépjárműből elviselhetetlen, penetráns bűz áradt, így tudták megállapítani a nyomozók, valójában mi is folyik a nagyüzemben.

A férfi az állattetemek gyűjtésén és az élelmiszerek hűtő nélküli tárolásán kívül több ízben is gyújtogatott, amit logikus érvekkel nem tudott megmagyarázni, ezért elmeorvosi vizsgálatra kötelezhetik.

A Magyar Nemzet tudósításából kiderült, hogy a férfi még szabadlábon védekezhet, amíg nem született meg a határozat arról, hogy közveszélyes, esetleg olyan elmezavarban vagy mentális betegségben szenved, amivel másokban kárt okozhat.

Kihallgatása közben jöttek rá a nyomozók, hogy a tetemgyűjtő azonos azzal az ismeretlennel, aki május 28-án, a kőbányai lomtalanítás idején éjjel három utcán elhelyezett szemétkupacot is lángra lobbantott. Ebben az ügyben június 15-én rongálás vétsége miatt is nyomozást rendelt el vele szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított elismerte, hogy ő okozta a tűzeseteket, de nem tudta megindokolni a tettét. A hatóság úgy állapította meg, esetében nem állnak fenn a letartóztatás feltételei, szabadlábon védekezhet.

A rendőrség kért segítséget a Segítő Angyalok szervezet speciális mentésre és állatmentésre szakosodott munkatársaitól, amikor Budapest X. kerületében egy autóban zsákba csomagolt, rothadó szagot árasztó, bomló tetemet találtak. A rendőröket a környéken lakók értesítették a bűz miatt, először azt sem lehetett tudni, mi van a fekete zsákban, nem zárták ki az emberi maradványok lehetőségét sem. Ezért ahogyan ez a bűnügyi helyszíneken szokás, a forgalmat elterelve az egész környéket lezárták.

Az állatmentők védőfelszerelésben bontották ki a csomagot, melyből egy kutya maradványa került elő. Az autó tulajdonosa, egy 25 éves budapesti férfi először azt mondta, az állatorvosi egyetem kórboncnokaként került hozzá a tetem, ám kiderült, soha nem dolgozott a felsőoktatási intézményben – írta a lap.

A lopással gyanúsított férfit zavart viselkedése miatt mentővel szállították kórházba a rendőrök, ahol az orvosok nem találtak nála olyan betegséget, ami azonnali ellátást és kezelést kívánt volna. Ezután a BRFK X. kerületi rendőrkapitányságán hallgatták ki a tetemek jogtalan birtoklása miatt.