Az amerikai Kernel startup cég év elején állt elő a Kernel Flow nevű headsettel, ami infravörös fényeket használ az agyhullámok nyomon követésére.
Egy új kutatás szerint az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) mégsem fertőzi meg az emberi agysejteket.
A Stanford Orvosi Egyetem kutatóinak sikerült különleges agymágnesekkel kezelni a depresszióval küzdő pácienseket.
Rossz hírt kaptak a leendő űrturisták, svéd és orosz kutatók ugyanis bebizonyították, hogy az univerzumban való huzamosabb tartózkodás szellemi leépülést eredményezhet idős korban.
Az Egészségügyi VIlágszervezet szakemberei bejelentették, jó úton haladnak afelé, hogy a fejlődő országokban teljesen felszámolják a bakteriális meningitist.
Amerikai kutatók egy új lézeres technikát próbáltak ki, melynek eredményeképp sikerült 3D nyomtató segítségével élő, funkcionáló egéragyat előállítaniuk laboratóriumi körülmények között.
Ausztrál tudósok megfejtették az Alzheimer-kór kialakulásának egyik fő okozóját.
A Brown Egyetem kutatói abban bíznak, hogy az agy alá beültetett apró mikrochip-implantátumok segítségével befolyásolhatják a szerv neurális működését.
Az új technológia révén egy hordozható chip segítségével agykontrollal irányíthatjuk a jövő luxusautóit.
Kutatók olyan organoidokat, vagyis apró szerveket hoztak létre emberi őssejtekből, amelyek képesek imitálni az agy és a szem funkcióit.
A Föld északi féltekén egészen ritkaságszámba menő, agyevő amőba halálos sérüléseket okozott egy hétéves kisfiúnak, akinek az életét a kezelőorvosok sem tudták megmenteni.