AKTUÁLIS
Fotó: Twenty20 Mégsem ér véget a baloldali-liberális véleményhegemónia a közösségi oldalakon? Musk nem veszi meg a Twittert
Szerző: Fazekas Kiara Barbara
Azt hiszed, hogy a Twitter, a Facebook és az Instagram biztonságos? Nos, ha baloldali-liberális vagy, és mindenképpen nagyon haladó, aki szeret véleménybuborékban élni, akkor igen, hiszen mindent megtesznek, hogy neked jó legyen. De ha gondolatbűnöző vagy? Akkor irány a börtön – először a virtuális, utána meg…
Mi történt?
Nagy bombát robbantott Elon Musk április 14-én, amikor ajánlatott tett a Twitter megvásárlására, mindezt a milliárdos azzal magyarázta, hogy a közösségi oldalt a „szólásszabadság platformjává” kívánja tenni szerte a világon – ezzel pedig kivívta sokak ellenszenvét.
A hírre mindenki reagált: a baloldali-liberális haladók egyből könnyeket kezdtek hullatni az állítólagos szólásszabadságukért, amelyet nyugodt szívvel hívhatunk akár véleményterrornak is, a másik oldal pedig bizakodni kezdett – In Musk We Trust.
De úgy tűnik, mindez hiába, ugyanis valószínű, hogy mégsem kerül át Musk kezébe a Twitter. Pár hete már felröppent a hír, hogy a Tesla-vezért zavarják az álprofilok és a botok, túl sok van belőlük, ezért mégsem élne a vásárlással. Bár az elején a Twitter vezetősége nem igazán akart megválni a platformtól, most már bíróságra vinnék az ügyet:
„A Twitter igazgatótanácsa elkötelezett amellett, hogy a tranzakciót a Mr. Muskkal egyeztetett áron és feltételekkel zárja le, és jogi lépéseket tervez az egyesülési megállapodás érvényesítésére. Bízunk benne, hogy a delaware-i bíróságon győzni fogunk” – közölte Bret Taylor a Twitter igazgatótanácsának elnöke.
Mit ígért Elon Musk a felhasználóknak?
Bár Elon Musk a szólásszabadság mellett szólalt fel, nem volt teljesen egyértelmű, hogy mit is akar valójában. Kijelentette azonban, hogy ahhoz, hogy a Twitter megérdemelje a közbizalmat, politikailag semlegesnek kell lennie, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szélsőjobbot és a szélsőbaloldalt egyformán fel kell háborítani“.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója 2013-ban megvette a Washington Postot, amelyre akkoriban a Business Insider úgy reagált, hogy ez egy „elragadó kulturális átmenet jele”. Persze akkor már nem voltak ennyire boldogok, amikor a Musk-féle Twitter-üzlet napvilágot látott, ugyanis szerintük „az, hogy Elon Musk megpróbálja megvenni a Twittert, dermesztő új fenyegetést képvisel: milliárdos trollok átveszik a közösségi médiát”. Kettős mérce? Ugyan, dehogy.
Azért Musk tett érte rendesen, hogy kiakassza a haladókat – ami mondjuk nem olyan nehéz –, hiszen a következőt írta: „A szélsőbaloldal mindenkit gyűlöl, még önmagát is!”, majd hozzátette: „de én sem vagyok a szélsőjobboldal rajongója. Legyen kevesebb gyűlölet és több szeretet!”
Talán ez volt az a tweet, amivel a legjobban kiakasztotta a liberálisokat, de a demokraták megorroltak rá, miután multimilliárdos az utóbbi időben Joe Biden elnök egyik leghangosabb bírálója lett, és kijelentette azt is, hogy bár eddig a demokratákat támogatta, legközelebb már a republikánusokra fog szavazni.
Kormányzati szinten is megpróbáltak fellépni ellene, nem sokkal a vételi szándék közlése után az létrehoztak egy dezinformáció elleni kormányzati testületet, bár egy normális világban ez csak paródia lehetne, valódi intézkedés nem. (Megtekintés saját felelősségre!)
A baloldali-liberális média is elkezdte a sírást, a The Independent olyan cikket közölt, amelyben bemutatták, hogyan is kell törölni a Twitter-fiókot, a The Guardian pedig arról értekezett, hogy Musk egyáltalán nem érti, hogy mit jelent a szólásszabadság, és kijelenti, hogy „amerikai törvények nem csak megengedik, hanem ösztönzik is a digitális platformokat, hogy moderálják a rajtuk keresztül áramló tartalmakat”.
Ezután arról ír, hogy nők millióinak kellett fenyegetéseket, zaklatásokat elszenvedniük a közösségi oldalakon, mindezt pedig az okozza, hogy túlságosan elterjedt a véleménynyilvánítás szabadsága. (Kedves nők, légyszi, az utcára se lépjetek ki, ha féltek a „zaklatástól”!) Azonban a szerző, aki egyébként médiaprofesszor a Virginiai Egyetemen, némi ellentmondásba keveredik. Míg korábban azt írta, hogy mindennek az oka a véleménynyilvánítás szabadsága, így fejezi be a bekezdést: ez a jelenség „akadályozza a Twitter-felhasználók millióit abban, hogy magabiztosan fejezzék ki magukat, és hogy gondolataikat komolyan vegyék”.
„A trollkodás a véleménynyilvánítást eltipró véleménynyilvánítás. Aláássa az embercsoportok azon képességét, hogy közösen és produktívan gondolkodjanak komoly kérdésekről” – folytatta. Remélem, valaki el tudja magyarázni, hogy hogyan lehet véleménynyilvánítással eltiporni a véleménynyilvánítást.
De mi is ezzel az egésszel a probléma?
Vissza kell térni a bevezetőhöz: a közösségi média valóban biztonságos, de csak azoknak, akik nem akarnak kitekinteni a nagyon progresszív, nagyon liberális, nagyon baloldali (újmarxista, kommunista… soroljam még a jelzőket? Nagyjából mind ugyanazt jelenti.) véleménybuborékból. Ugyanis mindegyik platform alkalmazza a cenzúrát, nem is kis mértékben – ebből a Facebooknak több balhéja is volt, de nézzük most azt, hogy mit csinált a Twitter.
Meghan Murphyt például azért tiltották le, mert le merte írni, hogy „a nők nem férfiak”, majd így folytatta: „Hogyhogy a transz nők nem férfiak? Mi a különbség egy férfi és egy transz nő között?”
Murphy a Twitter kérésére törölte ezeket a tweeteket, de fiókját ismét zárolták, ezúttal indoklás nélkül, amikor azt írta, hogy a közösségi médiaóriás egyes szabályai „baromságok”.
„Nem mondhatom többé, hogy a férfiak nem nők, vagy egyáltalán nem tehetek fel kérdéseket a transzneműség fogalmával kapcsolatban? Őrültség, hogy egy több milliárd dolláros cég cenzúrázza az alapvető tényeket és elhallgattatja azokat az embereket, akik kérdéseket tesznek fel ezzel a dogmával kapcsolatban” – jelentette ki.
A Fair Play for Women feminista csoport azzal vádolta meg a közösségi hálót, hogy egyes Twitter-felhasználókat azért tiltottak ki, mert „alapvető, vitathatatlan biológiai tényeket” állítottak, például azt, hogy a férfiak nem nők.
A legnagyobb botrányt egyértelműen az okozta, amikor Trumpot eltávolították, úgy, hogy akkor még hivatalban lévő amerikai elnök volt. Csak egyetlen kérdés: az nem beavatkozás a belpolitikába, ha az Egyesült Államok elnökét letiltják az egyik legnépszerűbb közösségi oldalról, amelyen keresztül több millió amerikai választópolgárt ér el?
Aztán ott volt Hunter Biden ügye, amely valamiért egyáltalán nem érte el a „független-objektív” sajtót. Az Egyesült Államokban erről a Twitter gondoskodott: egyetlen posztot sem engedtek ki az oldalukra, nehogy véletlen a tények befolyásolják, hogy kit válasszanak meg elnöknek. (Persze először „megalapozatlan állításoknak” titulálták a dolgot, aztán végül mégis kiderült, hogy igaz.) A választás után több amerikai is úgy nyilatkozott, hogy nem támogatta volna a demokratákat, ha hall erről az incidensről – a Twitter elintézte, hogy ne halljon. (Mondjuk ezt a problémát is áthidalták volna, a szavazó halottak és a fürtszavazás mellett biztosan lettek volna még ötleteik. A lényeg, hogy az amerikai választás demokratikus, szabad és tiszta.)
Idén a Libs of TikTok is kihúzta a gyufát, ugyanis a fióknak, amely a baloldali agymenések kigúnyolását tűzte ki célul, „gyűlöletkeltő tartalom” miatt el kellett búcsúzni a platformtól mintegy 12 órára, amikor a gúnyolódáson túl komolyabb húrokat is megpengetett, például azt, hogy miért káros, ha 12 éves gyermekeknek tartanak LMBTQ-felvilágosító órát.
A Twitter „gyűlöletkeltő magatartás” irányelve kimondja: „Nem támogathatsz erőszakot, fenyegetést vagy zaklatást más emberek ellen faji, etnikai, nemzeti származás, szexuális irányultság, nem, nemi identitás, vallási hovatartozás, életkor, fogyatékosság vagy súlyos betegség alapján”.
Elméletben. Gyakorlatban persze ez úgy működik, hogy nyugodtan lehet fenyegetni, zaklatni másokat, ha azok fehérek, keresztények, heteroszexuálisok, nem illenek bele a baloldali kánonba, de akár még a fehérséget is lehet betegséghez hasonlítani.
Aztán még ott van a shadow banning is, amellyel ahelyett, hogy közvetlenül tiltanák ki a felhasználót, a tartalmaikat egyszerűen elrejtik a nyilvánosság elől. A lényege, hogy letiltanak valakit, de ő nem tudja, hogy tiltották, mert továbbra is posztol, de senki sem látja a tartalmát. Tehát azt hiszik, hogy senki sem foglalkozik velük, miközben igazából láthatatlanok.
Bízni vagy nem bízni?
A Századvég Európa Projekt kutatásából kiderül, hogy az Európai Unió tagállamait (EU27) és az Egyesült Királyságot figyelembe véve mindössze a megkérdezettek 7 százaléka bízik teljes mértékben a közösségi médiában, 32 százalék valamennyire, 57 százalék pedig egyáltalán nem.
Nem is olyan rossz arány, nem? Persze, Európában, különösen itthon nem annyira népszerű a Twitter, mindennek elsősorban nyelvi okai vannak, azonban nem hiszem, hogy az arányok nagyon eltérnének, ha különböző platformokat vizsgálnának.
Megkérdezték azt is, hogy mennyire elfogadható a felhasználók számára, ha egy platform saját politikai nézete alapján töröl tartalmakat: az EU27+Egyesült Királyság válaszadóinak 59 százaléka szerint inkább nem elfogadható, miközben 25 százalék mondta azt, hogy elfogadható. A korábbi szovjet uralom alatt lévő országoknál valamivel nagyobb a cenzúra elleni arány: 64 százalék.
Mi a tanulság?
Nos, valójában semmi. Mert aki valóban szólásszabadságot szeretne, nem olyat, amilyet most hazudnak, az tudja, hogy mennyire erős a cenzúra, aki pedig újkomcsi véleménybuborékban él, azt továbbra is állítani fogja: cenzúra nincs, csak a gyűlöletkeltő tartalmakat tiltják le.
Azt hiszem, sokunknak más véleménye lenne arról, hogy mi gyűlöletkeltő, és mi nem az.
Az Európa Projekt kutatás ellenére mégis az az általános tapasztalat, hogy a mai ember nincs tisztában azzal, hogy mekkora veszélyt jelent a közösségi média, hatalmas naivitással néz az oldalakra, hiszen nem kinyitják a világot, hanem bezárják a véleménybuborékokkal, amelyeket a médiaelit, a pénzemberek és a tech cégek kialakítottak.
Ráadásul az algoritmusok ezekre nagyon rásegítenek, hiszen mindenkinek egyedileg válogatják össze azokat a tartalmakat, azok alapján, amelyekre korábban rákeresett, hiszen így tudják a legkönnyebben fenntartani az érdeklődést, finanszírozni az oldalakat, és a felhasználók adataival is egyszerűbben kereskedhetnek.
Arról nem is beszélve, hogy korábban egy időben szinte az összes jobboldali véleményvezért leszedték a közösségi oldalakról, azonban a christchurchi merénylő élőben közvetíthette, ahogy végzett 51 emberrel. Az élő közvetítés 17 percig tartott, a Facebook azonban csak a rendőrségi értesítést követően távolította el a felvételt, így a videó gyorsan elterjedt az interneten.
Vannak egyéb platformok, amelyeken még szabadon lehet beszélni, létrejött a Parler és a Gab is, de egyik sem lehet sikeres, amíg politikai alapon szerveződik. A Telegram is egyre népszerűbb, de nem lehet vele igazi nyilvánosságot megszólítani. A Google sem más tészta, hasonlóan szigorú irányelveket fogalmaz meg, mint a Facebook vagy a Twitter, és ha nem tetszik neki, amit írsz, akkor máris nem hirdet, esetleg elkezdi használni a shadow bant.
Hiába beszélnek a liberálisok mindenféle szólásszabadságról, valójában mindenkinek a szabadsága csak addig terjed, amíg nem sérti a másik ember szabadságát, és ki dönti el, hogy mikor sérül másnak a szabadsága? Hát nyilván ők. Ezért ma már nem lehet ezt vagy azt mondani, csak az általuk kitalált újbeszél fogalmait lehet használni, és persze faltól-falig konszenzust kell kialakítani.
A szólásszabadság (és egyéb szabadságok) védelme pedig egyértelműen a konzervatívok feladata lett – hiszen ha a liberálisokra hagyjuk, akkor semmi mást nem fogunk látni, csak azt, amit Magyarország már a kommunista diktatúra alatt megtapasztalt. És ki tudja, hogy meddig fogunk eljutni…
Jó lenne nem meghátrálni.
(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének álláspontját.)
