Jelentősen emelkedtek a takarmányárak szeptember óta, valamint számos olyan körülmény uralkodott el a baromfipiacon, amelynek árrobbanást kellett volna eredményeznie.
Felrobbant egy busz az oroszországi Voronyezs városában csütörtök este, amelynek halálos áldozata is volt.
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kijelentette, hogy továbbra is az a kormány célja, hogy a legalacsonyabb kereset elérje a 200 ezer forintot.
Bejelentették, hogy összesen 14 virágkompozíció lesz látható a Debreceni Virágkarneválon idén, amit csütörtökön mutattak be a sajtó munkatársainak.
Tragédiába fulladt a koronavírus elleni védőoltás felvétele Ukrajnában, ahol egy 50 éves nő vesztette életét a vakcinát követően.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában kitért a magyar olimpia kérdésére is.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ugyan kijelentette, hogy a miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy értékeljen, de elmondása szerint magyar emberként mégsem tudja megúszni, hogy véleménye legyen erről.
Érdekes információ látott napvilágot Sergio Ramos kapcsán, aki már korábban megjósolta a nyári átigazolási időszak kimenetelét.
Tragédiáva végződött egy balatoni fürdőzés csütörtök délután, holott elsőre úgy tűnt, hogy sikerült az életmentés.
Általánosságban kijelenthető, hogy a mai nap folyamán is kellemes időre lehet számítani az ország döntő többségében, több helyre azonban figyelmeztetést adtak ki.