A következő két hét megint más lesz a megszokottnál, de lehetséges, hogy ez az utolsó ilyen lista, amihez hozzá kell szoknunk.
Számunkra nem kérdés, hogy eddig ez a kép viszi a prímet Dér Heni albumából, amit megosztott a közösségi médiában.
Az egyik legnagyobb általánosítás, hogy egy kisebb női mellett nem lehet elég vonzó, ami óriási tévedés, sok szempontból is.
Georgina Rodriguez nem szeret lazsálni és mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb formában legyen.
Ezúttal nem a divat került középpontba, hanem az igazi tehetség, ami nagyon is megvan Opitz Barbiban.
A teaser után befutott a várva várt hivatalos trailer a Drive to Survive harmadik évadáról, amit már nagyon sokan vártak.
Irina Shayk nemrég töltötte be a 35. életévét, de ennek a halvány jelét sem láthatjuk, mert továbbra is nagyon szexi.
Ugyanakkor Magyarország miniszterelnöke megjegyezte, hogy a húsvéti nyitáshoz most zárniuk kell, nincs más lehetőség.
Egy nagyon érdekes fejlesztést is bemutattak a Cápák között című műsorban, miközben két vállalkozás befektetőre talált.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán részletezte a területére vonatkozó szigorításokat, amiket a kormány még csütörtökön jelentett be.