Az sem segít a helyzetén, hogy nagyon kevés pontot hoz a csapatnak, és eljön az a pont, amikor párbajra kerül a sor.
Az Exatlon történetének egyik legizmosabb karaktere esett ki legutóbb a párbajon, aki arról is beszélt, hogy mennyibe időbe telt kigyúrnia magát erre a szintre.
Ez egy igen fontos találkozó lesz a magyar miniszterelnök részéről, mivel értékes tapasztalatokat szerezhet Izraeltől, ahol már nagyon sok a beoltott.
Kim nem a legegyszerűbb módját választotta a puszidobásnak, ugyanakkor látványos, azt mindenképpen el kell ismernünk.
Az Exatlonban is nagyon csinos volt a kihívók versenyzője, de azóta még formásabban néz ki és hétről hétre látni rajta a fejlődést.
Ennél több már gyakorlatilag nem is kell, az énekesnő most sem volt túl visszafogott és megmutatta, neki még egy fekete színű rúzs is jól áll.
Természetesen a kérdés arra vonatkozik, hogy amikor már újra otthon van az Exatlon legutóbbi kiesője, aki azóta visszatért Dominikáról.
Szabó-Sipos Viktória teret érdemel, és reméljük, hogy szerepet fog kapni a második évadban, főleg azok után, hogy rajta kívülálló okok miatt kellett távoznia a versenyből.
Egy nem várt dráma és sokk az Exatlonban, amit Palik László jelentett be a játéknapot követően, mely alapjaiban változtathatja meg a következő napokat és heteket.
Nehéz szavakkal kifejezni azt, hogy mennyire csodálatosan néz Halle Berry, aki egykor Bond-lány is volt.