Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy növekszik a nukleáris háború veszélye, Moszkva azonban nem fenyegetőzik.
Mischinger Péter nem kér többé Szorcsik Viki társaságából, neki ez épp elég volt, bár nemrég közösen szerepeltek a Dancing with the Stars élő online műsorában.
Mischinger Peti röviden, de annál tömörebben fogalmazott, amikor Szorcsik Vikire rakta a jelét, aki nála egyértelműen átléphetett egy határt.
Az NNK által közölt hivatalos adatok szerint emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja.
A kormány úgy döntött, hogy 95%-os extraprofit adót vet ki a Molra.
A középdöntő harmadik napja javarészt a csalódásokról és a meglepetésekről szólt A Konyhafőnök VIP 3-ban.
Sárközi Ákosnak csalódnia kellett, nemigazán értette, hogy Osváth Zsoltiék hogyan állhattak elő két olyan tányérral, amik nemigazán néztek ki jól.
A NATO főtitkára szerint ugyanakkor így is a tárgyalásos megoldás a háború legvalószínűbb kimenetele.
A német szélsőjobboldaliak a Bundestag megrohamozására és államcsínyre készültek.
A magyar kormány maradéktalanul teljesítette a vállalásokat, amiket az Európai Bizottság kért az EU-s forrásokért cserébe, így már csak rajtuk múlik a döntés.