Nagy Márton bejelentette, a magyar kormány 11 pontos akciótervvel és az új hitelprogramokkal kerülné el a recessziót
Láng Eszter és az első gyermeke is nagyon boldogan várják a karácsonyt, ami ebben a formában az első lesz számukra.
Tóth Kinga tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról a klub közösségi oldalán számoltak be.
Brüsszel nem akar visszavenni a tempóból, újabb és újabb szankciós csomaggal készülnek Oroszország ellen.
A minimálbér meghatározása is komoly kihívás lesz, lévén jelentősen csökkent a bérek vásárlóértéke.
Dúró Dóra javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány vonja vissza a szomszédos állam működőképességének fenntartásához nyújtott támogatásról szóló döntését.
Úgy vélik, hogy a kormány elhanyagolta a közösségi közlekedést, és az autózást támogatta helyette.
Szergej Lavrov ugyanakkor hozzátette, hogy közben teljesülnie kell a „teljesen jogos” követeléseiknek.
Horváth Éva nem tudja irigyelni Alekosz jövendőbelijét, mert nem kevés rigolyája van az egykori való világosnak, és nem tudja, ki lesz képes arra, hogy megváltoztassa.
A 2021-es tokiói bojkott után került sor a szankcióra, Párizsban viszont már újra ott lehetnek az ország sportolói.